Pesti Srácok

Simon András lett a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs vezetője

Simon András lett a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs vezetője

2022. július 15-től Simon András a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs igazgatója – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal.

A tájékoztatás szerint feladatai közé tartozik Budapest tájékoztatási tevékenységének irányítása, a sajtóiroda, a sajtókapcsolatok, a közösségimédia-felületek és a kiemelt rendezvények felügyelete, továbbá összefogja a fővárosi cégek kommunikációs tevékenységét és kapcsolatot tart a kerületekkel.

Simon újságírói pályáját a Magyar Televíziónál kezdte, dolgozott riporterként, szerkesztőként és műsorvezetőként. 1999-től 2002-ig a TV2 Tények és Jó estét, Magyarország! című műsorait vezette és szerkesztette, 2002-től az Este című műsor főszerkesztője volt a Magyar Televíziónál. 2005-ben és 2006-ban az MTV műsorokért felelős alelnöke volt. 2007 januárjától a Magyar Telekom médiakapcsolatokért és belső kommunikációjáért felelős PR-igazgatója lett, 2007 októberében pedig a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatójává nevezték ki. 2010 áprilisától a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatója és szóvivője volt. 2013-ban az ATV-hez szerződött. 2021 decemberében kommunikációs vezetőként csatlakozott Márki-Zay Péter országgyűlési választási kampányához.

Forrás: 444.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.