Pesti Srácok

A kirakatok világítását is lekapcsoltathatják Németországban az energiaválság miatt

A kirakatok világítását is lekapcsoltathatják Németországban az energiaválság miatt

Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az üzletek kirakatainak világítását is kikapcsoltathatják éjszakára Németországban szeptembertől a kormány új terve szerint, amely azonban a kiskereskedelmi ágazat vezető érdekképviseletének keddi állásfoglalása szerint biztonsági kockázatokkal fenyeget. A Német Kereskedelmi Szövetség (HDE) a kirakatok este 22 és reggel 6 óra közötti elsötétítése mellett a reklámfelületek kivilágításának tervezett tilalmát is bírálja.

– emelte ki Stefan Genth, a Német Kereskedelmi Szövetség (HDE) ügyvezetője a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a szakember. Mint mondta, az ágazat szereplői maguktól is takarékoskodnak az energiával: az üzletekben nyáron az eddiginél kevésbé hűvösre állítják a légkondicionálókat, télen pedig alacsonyabbra állítják majd a fűtést. Stefan Genth rámutatott, hogy a gazdasági minisztériumban kidolgozott tervezet lehetőséget biztosít arra, hogy csak 19 Celsius fokra fűtsék fel a helyiségeket. Jelezte: az ágazat azzal a tervezett új szabállyal is egyetért, miszerint a fűtési szezonban nem szabad állandóan nyitva tartani az utcára nyíló ajtókat. Az éjszakai világítás tilalmával viszont nem értenek egyet. Mint mondta, meg kell találni az energiatakarékosság és a biztonság elve közti helyes arányt, mert gond lehet abból, ha teljesen elsötétülnek a belvárosok.

A HDE ügyvezetője kiemelte, hogy az energia drágulása súlyos teher és mindenkit érint az ágazatban. Így például egy szupermarket, amely tavaly 70 ezer eurót költött hűtésre, légkondicionálásra és fűtésre, most már 140 ezer eurós költséggel számolhat, és ha az áremelkedés az eddigi ütemben folytatódik, akkor hamarosan 200 ezer euró lesz az energiaszámlája.

– mondta az ágazati érdekképviselet vezetője.

A szövetségi kormány szerdai ülésén napirendre kerülő javaslat egy sor további elemet is tartalmaz, a többi között részletes szabályrendszert a közintézmények fűtéséről. Ebben szerepel például, hogy egyáltalán nem szabad majd fűteni a bejárati előcsarnokokban, várótermekben és minden olyan helyiségben, amely nem állandó tartózkodásra szolgál. Az állandó tartózkodásra való helyiségekben a munka jellegéhez igazítják a szabályokat, így a túlnyomórészt ülő tevékenységekre használt helyiségeket legfeljebb 19 Celsius fokra szabad majd felfűteni, és legfeljebb 12 Celsius fok lehet mindenütt, ahol nehéz fizikai munkát végeznek. A kórházakban, iskolákban, bentlakásos otthonokban és egyéb szociális intézményekben nem kell lejjebb állítani a fűtést. A tervek között szerepel az is, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását.

Robert Habeck gazdasági miniszter, alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, mert Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával "gazdasági háborút" folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.