Pesti Srácok

Ujhelyi István örülne, ha Dobrev Klára lenne a miniszterelnök

Ujhelyi István örülne, ha Dobrev Klára lenne a miniszterelnök

Az MSZP európai parlamenti képviselője az ATV-nek arról számolt be, hogy jobban örülne, ha Magyarország miniszterelnökét Dobrev Klárának hívnák és nem Orbán Viktornak. A szocialista politikus ezen kívül arról is beszélt, hogy Navracsics Tibor derekas munkát végzett; nem véletlenül mondta azt a Házelnök, hogy megfertőzte a brüsszeli légkör.

Ujhelyi Istvánt a magyar kormány és a Brüsszel között létrejött megállapodásról kérdezték, amivel kapcsolatban a politikus elmondta, hogy szerinte alibizik a kormány, ami alatt azt érti, hogy a kormány javaslatainak egy része kamu. Ennek ellenére szeretné, ha Magyarország megkapná az EU-s forrásokat, de az EP-ben, felszólalásában abban erősítette meg a képviselő társakat, hogy hazánkban komoly jogállamisági és korrupciós problémák vannak, majd a jelentés elfogadásánál nem volt jelen. A területfejlesztési és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter közbenjárásával kapcsolatban pedig azt mondta:

Ezzel Ujhelyi elismerte Navracsics munkáját, aki maga mondta korábban egy interjúban, hogy Brüsszelben más stílusban kell tárgyalni a felekkel, mint itthon, amiben a jelek szerint tapasztalt a miniszter. Ujhelyi abban már kételkedik, hogy a miniszeterelnök vagy Varga Judit igazságügyi miniszter is ilyen korrekten áll majd az ügyhöz, ami azért érdekes kijelentés a szocialista politikustól, mert az eddigi tapasztalatok szerint nem a magyar kormány, hanem a brüsszeli bürokraták azok, akik nem tartják a szavukat. A Dobrev Klára által alakított árnyékkormánnyal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.