Pesti Srácok

Von der Leyen: Ukrajna támogatása sokba kerül, de a szabadság megfizethetetlen

Von der Leyen: Ukrajna támogatása sokba kerül, de a szabadság megfizethetetlen

Ursula von der Leyen a Reuters globális hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt, hogy az Oroszország elleni uniós szankcióknak mélyreható és látható hatásuk van.

A kibontakozó energia- és megélhetési válság Ukrajna támogatására gyakorolt hatását firtató kérdésre Von der Leyen azzal felelt, hogy "magas ára van Ukrajna támogatásának, de szabadságunk, a nemzetközi békerend és a demokrácia megfizethetetlen". Csütörtök este a kereskedelmi Bild TV német televíziónak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy el tudja képzelni, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) indul majd eljárás Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

– mondta. A bizottsági elnök egyben felkérte az európai államokat, hogy nyugati harckocsikat is szállítsanak Ukrajnának.

PestiSracok facebook image

– mondta. Úgy fogalmazott, hogy kétségkívül a legsúlyosabb háborús bűncselekményeket követték el Ukrajnában.

– hangoztatta Von der Leyen.

– jelentette ki Von der Leyen. Az uniós szankciókról szólva hozzáfűzte:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."