Pesti Srácok

A híresztelések ellenére a cseh kormánykoalíció kifejezetten jól szerepelt a részleges szenátusi választásokon

A híresztelések ellenére a cseh kormánykoalíció kifejezetten jól szerepelt a részleges szenátusi választásokon

Megőrizte többségét a cseh parlamenti felsőházban az ötpárti kormánykoalíció. 27 kiadó helyből 18-at szereztek meg.

A részleges szenátusi választások szombaton délután zárult második fordulójában, amelyben a 81 tagú testület egyharmada, azaz 27 mandátum újult meg, a szavazatok százszázalékos összeszámlálása alapján - de a még nem hivatalos végeredmény szerint - a kormánypártok 18 mandátumot szereztek, míg az ellenzék és a függetlenek kilencet.

A statisztikai hivatal által nyilvánosságra hozott eredmény szerint a Polgári Demokratikus Párt (ODS) nyolc mandátumot, a kereszténydemokrata KDU-CSL hat mandátumot, míg az ellenzéki ANO mozgalom négy mandátumot szerzett. A választások az ANO számára így is sikert jelentenek, hiszen a mozgalomnak eddig csak egy szenátora volt. A négy új szenátori mandátum azt jelenti, hogy az ANO-nak ezentúl már önálló frakciója is lehet a felsőházban.

A korábban erős, többször is kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) ezúttal sem szerzett mandátumot, így a felsőházban már csak egy szenátora van.

PestiSracok facebook image

Ismét szenátori mandátumot szerzett Milos Vystrcil, a felsőház eddigi elnöke, az ODS jelöltje is, aki Vysocina régió központjában, Jihlavában győzött Jana Nagyová, az ellenzéki ANO jelöltjével szemben.

Petr Fiala kormányfő, az ODS elnöke szerint a párt újra Milos Vystrcilt fogja jelölni a szenátus élére. A felsőház kétévente, minden részleges választás után voksol az új elnök személyéről, akit a szabályok szerint a legerősebb szenátusi frakció jelöl.

Meglepetésnek számít Jana Zwyrtek Hamplová győzelme a közép-morvaországi Kromerízben. A függetlenként sikeres jogász, akit a prágai sajtó szélsőjobboldali aktivistának nevez, körzetében az ANO jelöltjét győzte le.

A voksolás második fordulójában a szavazási részvétel csak 19,5 százalékos volt, jóval alatta maradt az első forduló 42,7 százalékának. Az első forduló magas részvételi aránya elsősorban a hagyományosan párhuzamosan megtartott önkormányzati választásoknak köszönhető.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.