Pesti Srácok

Lezárták a Damjanich utcát a tüntetők – Nem zavarja őket, hogy éppen ma jelentették be a pedagógus-béremelést

Lezárták a Damjanich utcát a tüntetők – Nem zavarja őket, hogy éppen ma jelentették be a pedagógus-béremelést

Csütörtökön délután négy órától az Eötvös Gimnázium huszonöt, és a Madách Gimnázium huszonegy tanára veszi át figyelmeztető levelét, amiért múlt szerdán részt vettek a tanártüntetésen. A tanárokat egy pár tucat diák is elkísérte, akik lezárták a Damjanich utcát a forgalom előtt és újabb tüntetésre készülnek, annak ellenére is, hogy mint arról portálunk beszámolt, hamarosan kezdetét veszi a három lépcsős pedagógusbér-emelés.

Az Index tudósítása szerint az érintett pedagógusok ahhoz a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz tartoznak, amelynek vezetője pár napja plágiumbotrányba keveredett. A tanárok is készültek levéllel a tankerületnek, amelyben megfogalmazták követeléseiket, amit a helyszínen átadnak nekik. Ahogy múlt héten pénteken, most sem egyedül érkeztek az érintett tanárok, kollégáik mellett, szolidaritást vállaló diákok és szülők kísérték el őket. A tanárok 15.20-ra megérkeztek, hivatalosan 16.00-kor kezdődik a demonstráció. Azért délutánra hirdették, hogy minden jogszabályt betartva, az órákat megtartva érkezzenek a figyelmeztető levelekért.

A tüntetés indokoltságát egyébként visszamenőlegesen is kérdésessé teszi, hogy mint arról portálunk is beszámolt, ha létrejön a megállapodás az uniós helyreállítási alap kapcsán, már 2025-re megvalósítható lesz, hogy a pedagógusbérek elérjék a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ehhez jövőre 21, a következő évben 25, a harmadik évben pedig 30 százalékos béremelés lesz szükséges.

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.