Pesti Srácok

Ujhelyi könnyes búcsút vesz az MSZP-től

Ujhelyi könnyes búcsút vesz az MSZP-től

Egyre nehezebbé válik a "soroljon fel öt MSZP-s politikust" játék. Ujhelyi István ugyanis bejelentette, hogy kilép a pártból, így már igazi fejtörővé válik összeállítani a volt a kormánypárt tagjainak névsorát.

Közösségi oldalán jelentette be Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, hogy kilép a szocialista pártból. Az EP-ben azonban folytatja a munkáját, nem kívánja visszaadni a mandátumát (anélkül ugyanis nehezebb lenne folyamatosan megszavazni a Magyarország elleni indítványokat és a fizetését sem kapná meg - a szerk.).

Ujhelyi azért azt is leszögezte, hogy az "ő lelkiismerete tiszta", nem rajta múlt, az MSZP változott, nem ő. Ő mindent megtett, hogy felrázza a pártot, amit Horn Gyula "cölöpjeire" akart újjáépíteni. Igen, az biztosan hasznos lett volna. De nem kell megijedni, az eddigi összes hazánkat elmarasztaló jelentést megszavazó EP-képviselő nem adja fel a harcot:

PestiSracok facebook image

– írta közleményében Ujhelyi.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.