Pesti Srácok

Egyre rosszabb a helyzet: válságtanácskoznak a németek

Egyre rosszabb a helyzet: válságtanácskoznak a németek

Válságtanácskozást tartott több német tartomány képviselője, mert a keleti országrészben egyre többször tüntetnek az elszabaduló infláció és a magas energiaárak ellen. Attól tartanak ugyanis, hogy a mostaniaknál radikálisabbá válhatnak a tiltakozások. Közben egy friss felmérés kimutatta: 29-ről 40 százalékra nőtt azoknak a németeknek az aránya, akik szerint a háború valójában Oroszország válasza volt a NATO provokációjára. Amit a sajtó egy része és a felmérés készítői az orosz propaganda terjedésével magyaráznak – számolt be az M1 Híradó.

Folyamatosak a tüntetések Németországban. Több ezren vonultak zászlókkal és transzparensekkel a kezükben egy hónapja Berlin utcáin. A megemelkedett energia és élelmiszerárak ellen tiltakoztak. Hasonló megmozdulás volt az elmúlt hetekben több keleti tartományban is. A türingiai Sonnebergben, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Szászországban is tartottak tiltakozó akciókat.

Éleződik az utcai feszültség a keletnémet tartományokban, már egyeztetnek a belügyminiszterek – erről számolt be a német közszolgálati televízió. A hatóságok attól tartanak, hogy a tiltakozó megmozdulások még radikálisabbá válnak, egyfajta rendszerellenes tüntetésekbe csapnak át. Ezért a türingiai régió fővárosában, Erfurtban válságtanácskozást tartottak a belügyminiszter kezdeményezésére.

Az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb gondot Németországban. Egy berlini ruhatisztítónak drasztikusan, csaknem a hatszorosára nőtt a gázszámlája. Havonta 6500 eurót, vagyis átszámítva több mint 2,5 millió forintot fizetnek. Hitelt vettek fel, hogy ki tudják gazdálkodni. De még így is félő, hogy be kell zárniuk.

– mondta egy ruhatisztító tulajdonosa az M1-nek.

Egyre több vállalat kerül a csőd szélére Németországban.

A vendéglátóhelyek sincsenek jobb helyzetben, sőt a rezsiköltségek mellett az élelmiszerárak emelkedése is sújtja őket. Egy friss felmérés szerint egyre többen utasítják el a szankciós politikát Németországban. A Spiegel által ismertetett kutatásból kiderül, hogy április óta jelentősen nőtt azok száma, akik úgy vélik, hogy a háború valójában Oroszország válasza volt a NATO provokációjára. A megkérdezettek 44 százaléka gondolja azt, hogy Vlagyimir Putyin a globális elittel szemben lépett fel.

A növekvő elégedetlenség ellenére a német szövetségi kormány kitart a brüsszeli szankciók mellett, különböző mentőcsomagokkal próbálják enyhíteni az egyre súlyosbodó energiaválságot.

(hirado.hu / Kiemelt kép: MTI/EPA/Clemens Bilan)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.