Pesti Srácok

Magyarország lesz a téma az EU-ban, ahol durva politikai lökdösődés és agresszív támadás is várható

Magyarország lesz a téma az EU-ban, ahol durva politikai lökdösődés és agresszív támadás is várható

A baloldali európai parlamenti képviselők tűzön-vízen keresztül akarják vinni azt, hogy mi, magyarok semmiképpen ne kapjunk uniós pénzeket – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője. A képviselő kijelentette: „Az igazság a mi oldalunkon áll.”

– emelte ki a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője. Úgy tűnik ugyanis, hogy a következő napokban Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben. Ezt előrevetítette az, hogy a Zöldek képviselőcsoportja már november 9-én, a brüsszeli mini plenáris ülés első ülésnapján kezdeményezte: vegyék napirendre a „magyar ügyet” a kondicionalitási eljárással kapcsolatban. Bár a képviselők többsége ezt végül nem szavazta meg, a magyar ellenzéki képviselők többsége azonban igen. Ugyanakkor a téma nem került le a napirendről: vélhetően a november 21–24. közötti rendes plenáris ülésen lesz szó hazánkról.

Deutsch Tamás szerint a baloldali európai parlamenti képviselők tűzön-vízen keresztül akarják vinni azt, hogy mi, magyarok semmiképpen ne kapjunk uniós pénzeket: ugyanis nem tudják megbocsátani, hogy immár negyedik egymást követő alkalommal kétharmaddal győzött tavasszal a patrió­ta, polgári, kereszténydemokrata kormány. Az a szándékuk, hogy nyilvánvaló hazugságok árán is akkor keltsenek további politikai hisztériát Magyarország körül, amikor az Európai Bizottság dönteni fog a nekünk járó uniós pénzek folyósításáról. Szerinte, ha olyan módon kívánnának Magyarországon bárkire is politikai nyomást gyakorolni, mint ahogy ezt az európai baloldal teszi az Európai Bizottság irányába, akkor arra itthon mindenki csak legyintene.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az EP-képviselő. Szerinte a brüsszeli bürokrácia ahhoz igazítja a döntéseit, hogy mit ír a Politico vagy más baloldali sajtóorgánumok. Deutsch elmondta, hogy a magyar és az európai baloldal azért indította az újabb heves politikai támadássorozatot hazánk ellen, mert az ő szemszögükből rosszul állnak a dolgok, mert megállapodás körvonalazódik az európai pénzek folyósításáról Magyarország és az Európai Bizottság között.

Ujhelyi István, korábban az MSZP–DK európai parlamenti delegációjának vezetője, jelenleg független EP-képviselő a Facebook-posztjában úgy fogalmazott: elvárható, hogy a forrásokról zajló tárgyalások részleteibe a nyilvánosság a jelenleginél jóval bővebb belátást kapjon. Hozzátette ugyanakkor azt is: „Megbízható brüsszeli forrásaim szerint azonban a kormány most is megpróbál sunyizni, és az eredeti vállalásokhoz képest helyenként jelentősen módosította, felvizezte azokat a törvénymódosításokat, amelyeket nemrég fogadott, illetve fogad majd még el az Országgyűlés fideszes többsége annak érdekében, hogy leállításra kerüljön a hazánkkal szemben még áprilisban indított eljárás.”

– reagált Deutsch Tamás. Úgy véli, a képviselőnek az volt a célja, hogy ismét szándékosan Magyarország rossz hírét keltse a hazug gyanúsítgatással, továbbra is rosszindulatúan áskálódva hazája ellen.

– tette hozzá a lapnak Deutsch Tamás.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?