Pesti Srácok

Továbbra is lendületben a katonai fejlesztések

Továbbra is lendületben a katonai fejlesztések

A hadiipar alapvető fontosságú, mert munkahelyeket teremt, elősegíti a gazdaság növekedését és biztonságot is ad – mondta a honvédelmi miniszter Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára A merész igazság Magyarországról című podcastjának szerdán megjelent, negyedik adásában.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte, hogy amikor a berlini fal leomlott, „a szovjet technológiával felszerelt, embertömegekből álló hadseregen alapuló szovjet doktrína közepén találtuk magunkat”. Ezt követőn aztán – folytatta – mintegy két évtizeden keresztül, elsősorban a baloldali kormányok hanyagsága miatt, ez a hadsereg teljes mértékben lepusztult, a berendezéseket elhanyagolták, eladták, a katonák számát jelentős mértékben csökkentették, végül pedig megszűnt a kötelező katonai szolgálat.

– mondta a honvédelmi miniszter. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán megjegyezte, hogy a magyar ellenzék és az európai baloldal is támadta a haderőfejlesztést, egy ütőképes és jelentős katonai erő létrehozását az Európai Unió tagállamaiban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, a „progresszív baloldal azt jósolta, hogy majd kitör a világbéke, és így nem lesz szükség hadseregekre, ezért a NATO elavult”. Márpedig a hadiipar alapvető fontosságú, nemcsak azért, mert munkahelyeket teremt és elősegíti a gazdaság további növekedését, hanem azért is, mert kedvezőbb és versenyképesebb árakat biztosít. – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Az észak-atlanti szervezettel kapcsolatban Kovács Zoltán azt mondta, sokan hiszik, hogy „a NATO már létező haderő”, és szükség esetén segítséget nyújtana, pedig valójában a NATO a tagállamok katonai közössége. Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: „a NATO valóban mi vagyunk”, kiemelve, hogy ezért épít Magyarország erős nemzeti hadsereget, hiszen ha más nemzetek is ezt teszik, akkor „számíthatunk egymásra”.

A honvédelmi miniszter szólt arról is, hogy az orosz–ukrán háború tanulságaiból fakadóan Magyarország is a katonai fejlesztés új szakaszába lép, amelynek célja a legújabb technológiák bevezetése, majd az egyes elemek erős nemzeti hadsereggé egyesítése.

PestiSracok facebook image

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Elmondta, a hadsereg Országgyűlés által jóváhagyott létszáma 37 500, ezt a számot el kell érni, majd legalább meg kell duplázni az elkövetkező években. Szükséges továbbá a tartalékosok számának megemelése is. Egyszerre kell figyelni tehát a személyi fejlesztésre és a beérkező új technológiára, mert e kettő ötvözete képezi majd az új haderőt – ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter úgy vélekedett, hogy az orosz–ukrán háború folytatódni fog, és amíg a fegyveres konfliktus tart, „bármi megtörténhet”. A magyar honvédelem természetesen minden tőle telhetőt megtesz az állampolgárok és határok védelméért, de az olyan véletlenszerű incidenseket, mint a rakétabecsapódás Lengyelországban, nem lehet teljes mértékben kizárni – mondta, hozzátéve, hogy az ilyen pillanatokban nagyon fontos „a stratégiai nyugalom”. – hangoztatta a honvédelmi miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.