Pesti Srácok

Az USA nem kíván közvetlenül harcolni Oroszországgal, csak fegyvereket küld

Az USA nem kíván közvetlenül harcolni Oroszországgal, csak fegyvereket küld

Oroszország nem kíván és nem is fog közvetlenül harcolni Oroszországgal, ezért nem küld katonai szakembereket Ukrajnába a Patriot légelhárító rendszerrel - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz állami tévécsatornán amerikai diplomáciai jelzésre hivatkozva. Az orosz diplomácia vezetője szerint több száz amerikai katona tartózkodik jelenleg Ukrajnában. Álláspontjuk szerint a katonai attasé hivatala pedig közvetlen tanácsadást, “sőt talán annál többet is” nyújt Kijevnek.

A washingtoni orosz nagykövetség a megmaradt csatornákon érdeklődött afelől, hogy a a Patriot légelhárító rendszerrel együtt amerikai szakemberek is érkeznek-e. Azt a választ kapták, hogy ezt nem tervezik, pontosan azért, mert az amerikaiak nem akarnak és nem is fognak közvetlenül háborúzni Oroszország ellen - mondta Szergej Lavrov a Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorban.

Az orosz külügyminiszter több száz amerikai katona tartózkodik jelenleg Ukrajnában, a katonai attasé hivatala pedig közvetlen tanácsadást, “sőt talán annál többet is” nyújt Kijevnek. Azt mondta, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) alkalmazottai legalább egy emeletet elfoglaltak az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU).

PestiSracok facebook image

-jelentette ki Lavrov.

A miniszter arról is beszélt, hogy az USA-nak és Oroszországnak nincs csatornája párbeszédre, csak a vezérkari főnök és a védelmi miniszterek beszélnek olykor egymással.

Lavrov arról számolt be, hogy az Egyesült Államok az utóbbi időben több informális ajánlatot tett az orosz félnek találkozók megtartására, amelyekre Moszkva pozitívan reagált, de ezek a kezdeményezések egy kivételével nem jártak eredménnyel.

Szergej Lavrov kijelentette, szeretnék mielőtt lezárni a háborút, de megismételte, hogy a“különleges hadművelet” céljaiból nem engednek. Prioritásnak nevezte Oroszország négy “új” – Ukrajnától elcsatolt – régiójának megszabadítását az “elnácítás” veszélyétől. A legfontosabb célok között nevezte annak megakadályozását is, hogy Oroszország biztonságát fenyegető veszélyek alakuljanak ki és maradjanak fenn Ukrajna területén.

Vezető kép: MTI/EPA/AFP pool/Natalija Kolesznyikova

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.