Pesti Srácok

Csikorogva beindultak Brüsszel fogaskerekei – Az Európai Parlament visszavonta Eva Kaili alelnöki megbízatását

Csikorogva beindultak Brüsszel fogaskerekei – Az Európai Parlament visszavonta Eva Kaili alelnöki megbízatását

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött. A szociáldemokrata görög képviselő párttagságát az uniós parlament Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű frakciója hétfőn felfüggesztette, az alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést pedig 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadta el az EP.

– jelentette be a Twitteren Roberta Metsola, az EP elnöke a szavazást követően. Eva Kailit pénteken tartóztatták le a belga hatóságok, egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozás részeként; azóta vizsgálati fogságban van, szerdán kell megjelennie a vizsgálóbíró előtt. Kaili élettársát, Francesco Giorgit is őrizetbe vették; a férfi Marie Arena belga szocialista EP-képviselő asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is. A Le Soir című belga napilap keddi tájékoztatása szerint több mint 1,5 millió euró készpénzt találtak Panzeri és Kaili otthonában. Kedden Kaili ügyvédje a görög médiának elmondta, hogy a képviselő ártatlannak vallja magát, és azt állítja, nincs köze a katari kenőpénzekhez. A Le Soir emlékeztetett, hogy a politikus apját egy brüsszeli szállodában fogták el, amikor egy készpénzzel teli bőrönddel a kezében menekülni próbált.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a hírlap. A lakásban olyan értéktárgyakat foglaltak le, amelyeket feltehetően katari tisztviselők adtak neki, valamint további, készpénzzel teli táskákat is találtak a hatóságok. Panzeri, Kaili és Giorgi ellen vasárnap emeltek vádat; a három, valamint egy negyedik, az ügyben vizsgálati fogságban lévő férfi szerdán jelenik meg a bíróság előtt, amely további fogvatartásuk kérdéséről fog majd döntést hozni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Európai Parlament

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.