Pesti Srácok

Josep Borrell: legkevesebb tizenötezer ukrán katonát képzett ki az EU

Josep Borrell: legkevesebb tizenötezer ukrán katonát képzett ki az EU

A világ és benne az Európai Unió tavaly február 24. óta a történelem új szakaszát éli, Ukrajna orosz megtámadása az évszázad legfontosabb eseménye - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.

Josep Borrell, az unió kül-, biztonság- és védelempolitikájának végrehajtásáról szóló 2022-es jelentésről folyatott vitán elmondta:

A főképviselő szerint a világban jelentkező kihívásokra az Európai Uniónak, mint ahogyan az ukrajnai háború esetében is megtette, szankciókkal, katonai támogatásokkal kell felelnie. Az EU-nak válaszokat kell keresnie továbbá arra a kínai kijelentésre is, mely szerint Peking nem hisz a szabályok által vezérelt nemzetközi rendben - emelte ki. Fontosnak nevezte továbbá, hogy az Európai Unió olyan tényezővé váljon a világban, amely a lehető legnagyobb mértékben járul hozzá a klímaváltozás elleni harchoz és az egyenlőtlenségek megszüntetéséhez.

PestiSracok facebook image

-húzta alá. A főképviselő kiemelte, hogy biztonsági stratégiája révén Európa ellenállóbbá válik, hamarabb bevethető, modernebb és összehangoltabb hadseregei révén pedig hatékonyabb segítséget tud nyújtani szükség esetén.

-mondta az uniós diplomácia vezetője.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában hangsúlyozta, hogy az unió történetében eddig nem tapasztalt idők, a háború, az instabilitás stratégiai megfontoltságot igényelnek. Szavai szerint sajnálatos, hogy nem ez tükröződik az unió kül-, biztonság- és védelempolitikai jelentéseiből, amelyek - véleménye szerint - nem tűnnek megfontoltnak.

-jelentette ki. A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a közös politikák terén a tagállamok közötti együttműködés erősítése kulcskérdés. Az egyhangúságon alapuló döntéshozatalt eltörölni kívánó javaslatok nemcsak az unió alapszerződéseivel mennek szembe, hanem az EU alapvető érdekeivel is - mondta.

-emelte ki. Az egyhangúság megőrzése valójában az egység a sokféleségben alapelvnek, a jóhiszeműségen alapuló együttműködésnek a védelmét jelenti.

-tette hozzá felszólalásában Gál Kinga.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.