Pesti Srácok

Újabb szankciókat követel és Magyarországot árulózza Verhofstadt

Újabb szankciókat követel és Magyarországot árulózza Verhofstadt

Ukrajnának nyújtandó további katonai támogatást és szigorúbb szankciókat szorgalmaz, és folyamatosan orbánozva hazánkat támadja Guy Verhofstadt belga EP-képviselő – írja a Mandiner. A balliberális politikust közben már padlóra küldte a valóság és kénytelen volt elismerni, hogy a szankciók nem működnek – emlékeztet a lap.

Az Eurostat adataiból kiderült, hogy a legtöbb EU-tagállamnak jelentősen nőtt a kereskedelme Oroszországgal a háború (első) évében, vagyis 2022-ben. Ezen kiakadt Guy Verhofstadt, és közölte, hogy „a 9 szankciós csomag és a hatásuk pontosan a nulla”. Ezzel tehát a politikus elismerte: a szankciók gyakorlatilag nem működnek. Pedig karácsony másnapján még újabb közel-keleti szankciókat is követelt – írja a Mandiner. A lap azt is felidézi, hogy karácsonyi interjúja után árulónak nevezte Orbán Viktort a belga politikus. A kormányfő arról beszélt:

Verhofstadt a miniszterelnök szavaira a Twitteren reagált. Azt írta:

PestiSracok facebook image

A magyar miniszterelnököt a szlovákok védték meg. A Hlavné správy szlovák konzervatív lap az eset kapcsán leszögezte: „Az elmúlt években Verhofstadt – és az ALDE utódjának számító Renew Europe liberális föderalista képviselőcsoportjának más prominens képviselői – szokásává vált, hogy támadják Orbán Viktor miniszterelnököt, és szidalmazzák, amiért a magyarok érdekeit a Brüsszel–Washington tengely érdekei elé merte helyezni.”

Február 3-án csúcstalálkozót fog tartani Ukrajna és az Európai Unió Kijevben. Guy Verhofstadt persze nem állt le, a csúcstalálkozó kapcsán most újabb szankciókat követel.

– írta a közösségi oldalán a belga EP-képviselő. Leszögezte, hogy „a csúcstalálkozónak nem szavakkal, hanem konkrét tettekkel kell zárulnia. Valós kilátásokat kell teremtenie Ukrajna számára.”

Vezető kép: MTI/EPA/Alessandro Della Valle

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.