Pesti Srácok

Nézőpont: Brüsszelnek is meg kell fizetnie a határkerítés árát

Nézőpont: Brüsszelnek is meg kell fizetnie a határkerítés árát

A magyarok négyötöde (80 százaléka), de még a baloldali választók közel kétharmada (62 százaléka) szerint is hozzá kellene járulnia az Európai Uniónak a határvédelem költségeihez – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t. A közleményben azt írták, hogy a kérdés megítélésében a fiatalok és a budapestiek közel háromnegyede (73, illetve 71 százaléka) is a kormány álláspontját osztja.

– olvasható a kommünikében. Egyúttal felidézték, hogy 2015-től mostanáig a magyar (és egyben az uniós) határvédelem költsége meghaladta a 600 milliárd forintot, amelyhez eddig az EU nem nyújtott "érdemi pénzügyi segítséget". Mint jelezték, az intézet arra volt kíváncsi, mit gondolnak a magyarok, kinek kellene a határkerítés költségeit megtéríteni. Az eredményekről úgy fogalmaztak: "nemzeti egyetértés" (80 százalék) mutatkozik abban, hogy az EU-nak is finanszíroznia kellene a magyar határvédelem költségeit.

PestiSracok facebook image

– sorolták, arra is kitérve, hogy nincs olyan társadalmi csoport, ahol ne lennének többségben azok, akik Brüsszelt is bevonnák a határvédelem finanszírozásába, azaz teljes társadalmi igény mutatkozik a határvédelmi költségek uniós támogatására. Mint hozzátették, a politikai megosztottság sem befolyásolja alapvetően a kérdés megítélését: a kormánypártok szavazóinak szinte teljes egésze (96 százalék) vélekedik úgy, hogy az EU-nak anyagilag is támogatnia kellene a magyar határvédelmi törekvéseket, de még a baloldali szavazók közel kétharmada (62 százalék) is a kormány oldalán áll ebben a kérdésben. Még a kormánnyal szemben általában kritikusabb választói közegben sincs véleménykülönbség: a fiatalok 73 százaléka, a budapestiek 71 százaléka várná el, hogy az unió finanszírozza megfelelően a külső határok fizikai védelmét – ismertette a közlemény.

Az intézet tájékoztatása szerint a közvélemény-kutatás február 6. és 8. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.