Pesti Srácok

Hat embert ölt meg egy transznemű fegyveres egy Nashville-i iskolában

Hat embert ölt meg egy transznemű fegyveres egy Nashville-i iskolában

Az iskola korábbi diákja volt a Nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában. Az elkövető egy huszonnyolc éves transznemű nő (tehát biológiai férfi) volt. A tragédia után szinte azonnal ismét felmerült a fegyvertartás szigorításáról szóló vita az Egyesült Államokban.

A helyi idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását. A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt – közölte a rendőrségi vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tettes a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be. Már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték. A rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest. A lövöldözőnél két automata jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó.

– hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a helyszínelés kedden is tartani fog, a támadás körülményeit megörökítő videó felvételt pedig nyilvánosságra hozzák.

PestiSracok facebook image

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van.

Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen közeledik az amerikai elnökválasztás, és a Demokrata párt egyik kedvenc kampányfogása a téma felhozása minden ilyen tragédiát követően. Emlékezetes, hogy alig egy évvel ezelőtt egy texasi iskolában hajtott végre mészárlást egy szintén transznemű ámokfutó. A kormányzó demokraták akkor is a fegyvertartás szigorításáért kiáltottak. Azt persze nem feltételeznénk, hogy tervezett akciókról volna szó, azonban meglehetősen sokat elárul, hogy a legutóbbi ámokfutó szerepelt az FBI által megfigyeltek listáján. A Nashville-is rendőrség azonban gyorsabban reagált, mint a texasi, amit akkor rengeteg vád ért, amiért nem akadályozták meg időben a tragédiát, és ez tizennyolc gyermek életébe került.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hamilton Matthew Masters

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.