Pesti Srácok

Novák Katalin: a nemzet ereje abban áll, ha hű marad lelki-szellemi és tárgyi örökségéhez

Novák Katalin: a nemzet ereje abban áll, ha hű marad lelki-szellemi és tárgyi örökségéhez

A nemzet ereje abban áll, ha hű marad lelki-szellemi és tárgyi örökségéhez – mondta a köztársasági elnök a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum átadásán, csütörtökön, a nyírségi megyeszékhelyen. Kétnapos Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei látogatásának második napján Novák Katalin arról beszélt, hogy a görögkatolikusok azért is fontosak nekünk, magyaroknak, mert a keleti világosságot hozzák el a nyugati keresztény kultúrába. Az államfő hozzátette: alapvető magyar, "génjeinkben lévő" tapasztalat, hogy Kelet és Nyugat nem létezhet egymás nélkül; ez a kettős meghatározottság ugyan mindig ott volt a magyar költők, írók és művészek tudtatában, de kevesek számára volt olyan világos és érthető, mint a görögkatolikusoknak.

– fogalmazott az államfő. A köztársasági elnök beszédében leszögezte: a nemzet ereje elsősorban abban áll, ha hű marad lelki, szellemi és tárgyi örökségéhez, és mivel a magyar államiság egyidős a magyar kereszténységgel, értékeink csak ebben a keretben, a "nemzeti és keresztény gondolat egymásra hatásában" értelmezhetők.

Novák Katalin köztársasági elnök (b3), mellette Szabó Irén múzeumigazgató (b2) és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája (b) a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum átadásán 2023. április 13-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
PestiSracok facebook image

– hangoztatta Novák Katalin. Kifejtette: ma a világ alapvető értékei ugyanolyan jelentőségűek, mint bármikor, hiába akarják sokan elhitetni ennek az ellenkezőjét, próbálják a közösség legkisebb, legbensőségesebb és legerősebb magját, a családot egyre hangosabban átértelmezni, ezt a modellt meghaladottnak kikiáltani, vagy a hit gyakorlását nemkívánatosnak minősíteni.

– egyértelműsítette az államfő. Novák Katalin az eseményen hangsúlyozta: Magyarországon éppen ezért szükség van az egyházakra, hogy lelki támaszt adjanak, tanítsanak, neveljenek, ápoljanak és gyógyítsanak.

– tette hozzá. Arról is beszélt, hogy az egyházak fontos "világítótornyok" a modern világ viharaiban; több évezredes tapasztalattal és tudással rendelkeznek, ezzel pedig hitet, az értékekért történő bátor kiállást, reményt és jövőt adnak az emberiségnek.

– mondta Novák Katalin, megköszönve a magyarországi egyházak által végzett munkát. Kiemelte: az elmúlt tíz évben háromezer templom újult meg és kétszáz új imaház épült a Kárpát-medencében, 2010 óta több mint duplájára, 241 ezerre emelkedett az egyházi iskolákban tanulók száma, hittanoktatásban pedig 2022-ben 327 ezer gyermek vett részt. A múzeumról szólva elmondta: régi hiányt pótol a nemzet kulturális életében, egyidejű találkozási és tájékozódási pontja lesz a görögkatolikus múltnak és jövőnek.

Az ünnepségen Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita áldotta meg és szentelte fel a muzeális gyűjtemény épületét. Beszédében az egyházi vezető úgy fogalmazott: azzal dicsérhetjük az ősöket, ha hűségesen átvesszük, hitelesen megéljük és érthető módon – a saját hitvilággal gazdagítva – továbbadjuk ezt a kincstárat utódainknak.

Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája beszédet mond a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum átadásán 2023. április 13-án. Az ünnepélyes átadáson részt vett Novák Katalin köztársasági elnök. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érseki hivatalának irodaigazgatója a beruházásról szólva elmondta, hogy a mintegy kétezer négyzetméter alapterületű, tematikus múzeum felépítéséhez, illetve az épületben megvalósított főiskolai férőhelybővítéshez szükséges, csaknem kétmilliárd forintos forrást a magyar kormány és más támogatók biztosították. Az épületben a kiállítótermek mellett festőrestaurátor-műhely, raktárak és közösségi terek kaptak helyet. A négyszintes kiállítótér emeletein a görögkatolikus egyháztörténeti és egyházművészeti örökség állandó kiállítása lesz látható, földszintjén pedig időszaki kiállításokat és művészeti kulturális eseményeket rendeznek.

Érdeklődők a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban az átadás napján, 2023. április 13-án. Az ünnepélyes átadáson részt vett Novák Katalin köztársasági elnök. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI; Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.