Pesti Srácok

Szijjártó: háborús hangulat van az EU-ban, a többség támogatja a fokozott fegyverszállításokat

Szijjártó: háborús hangulat van az EU-ban, a többség támogatja a fokozott fegyverszállításokat

Háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, a tagállamok döntő többsége még több pénzért, még gyorsabban, még több fegyvert szállítana Ukrajnának, miközben a békepárti szereplők súlyos támadás alatt állnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján először is közölte, hogy a harcok sújtotta Szudánból újabb magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni, aki a házastársával együtt már biztonságban van Etiópiában, ahol a magyar nagykövetség munkatársai segítik őket. Hozzátette ugyanakkor, hogy az előző éjszaka közepe óta nem sikerült kapcsolatba lépni a Kartúmban tartózkodó további öt magyarral az internet- és telefonszolgáltatás összeomlása miatt, de amennyiben lesznek fejlemények, a tárca azonnal tájékoztatni fog.

A luxembourgi tanácsülésről beszámolva kiemelte, hogy az ismét "önhibáztatással" kezdődött, többen úgy vélték, hogy az EU még mindig nem tett eleget Ukrajna támogatásáért.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szijjártó Péter érintette az ukrán gabonaexport témáját is, emlékeztetve, hogy a kormány beleegyezett az úgynevezett szolidaritási útvonalak kialakításába a globális élelmezési válság enyhítése érdekében, viszont a valóság másként alakult.

- mutatott rá és aláhúzta: Magyarország az eredeti elképzeléshez tartja magát akkor, amikor világossá teszi, hogy bár a tranzitszállítmányokat átengedi, a közvetlen importot betiltja, mivel ez rendkívüli nehézségeket okoz a hazai termelőknek, akiknek jóval szigorúbb EU-s előírásoknak kell megfelelniük.

A miniszter ezután sérelmezte, hogy még mindig "komoly elhatározás" van arra vonatkozólag, hogy a közösség az orosz nukleáris szektort is szankciók alá vonja, márpedig hazánk már jelenleg is súlyosan megfizeti a háború árát az energiaellátás tekintetében. Erre példaként hozta fel, hogy Magyarország két irányból tud kőolajat vásárolni, Horvátországon és Ukrajnán keresztül, s mindkét útvonalon jelentősen megemelték a tranzitdíjakat, előbbi esetén a piaci átlag ötszörösét kérik a szállításért, utóbbi esetében pedig a korábbi háromszorosára nőtt a költség.

– figyelmeztetett és kiemelte, hogy Magyarországnak a következő évtized elejére 2400 megawattnyi újabb energiaforrásra van szüksége, amit környezetbarát módon, olcsón kizárólag nukleáris reaktorokkal lehet biztosítani.

– jelentette ki, valamint leszögezte, hogy a paksi beruházásról szóló szerződést már több mint kilenc éve kötötték, és azt Brüsszel is jóváhagyta. Végül hangsúlyozta, hogy Magyarország a kulcsfontosságú nemzeti érdekeit védve semmilyen módon nem fog beleegyezni semmilyen nukleáris szankcióba, még kisebb léptékű korlátozásokba sem, ugyanis ez olyan helyzetet teremtene, amelyet egyesek szerinte kihasználnának. Ennek kapcsán felemlegette a "túlteljesítés jelenségét", és kiemelte, hogy ugyan nincsenek nukleáris szankciók érvényben, a német kormány így sem engedélyezi a Siemes Energy számára a paksi irányítástechnika leszállítását.

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.