Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: Soros Györgynek az EP-ben is vannak szövetségesei

Alapjogokért Központ: Soros Györgynek az EP-ben is vannak szövetségesei

Soros György hálózata régóta harcban áll a magyar nemzeti kormánnyal, a milliárdos spekuláns számos eszközt bevet, és nemcsak a magyar Országgyűlésben helyet foglaló "dollárbaloldali képviselők" között vannak szövetségesei, hanem az Európai Parlamentben is – közölte az Alapjogokért Központ elemzője az Origo portálon megjelent írásában. Zila János "sorra vette" Soros György "lekötelezett embereit, akiknek egyetlen feladata, hogy ideológiai okokból ártsanak Magyarországnak".

– fogalmazott a szerző. Hozzátette: "a nyílt társadalom hálózatának rögeszméi közé tartozik a genderideológia támogatása, a migráció ösztönzése és újabban a háborúpártiság; aki ezeknek nem felel meg, azzal szemben rendszerint agresszíven reagálnak". Az elemző felidézte, hogy Daniel Freund német zöldpárti képviselő, aki nemrég az uniós költségvetési ellenőrző bizottság delegációjával Magyarországra látogatott, megerősítette: Magyarország jelenleg azért nem fér hozzá a neki szerződések szerint járó uniós forrásokhoz, "mert békepárti, illetve kiáll a határ- és a gyermekvédelem ügye mellett".

PestiSracok facebook image

– közölte az elemző, aki felidézte, hogy 2017-ben az Open Society Foundations belső adatbázisából kiszivárgott egy európai parlamenti képviselőkből álló, 226 embert számláló lista, amelyen Soros György "megbízható szövetségesei" szerepeltek.

– emelte ki a szerző. Zila János kitért arra, hogy Guy Verhofstadt belga képviselő – aki mindig büszkén számolt be a Soros Györggyel folytatott megbeszéléseiről – a fegyverszállítások egyik legjelentősebb szószólója Európában, és "Magyarország békepártisága" miatt elvette volna Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban.

– fűzte hozzá az Alapjogokért Központ elemzője.

Álláspontja szerint "nem véletlen az sem, hogy az Európai Parlament nyílt társadalom hálózatával szövetségben álló balliberális többsége bizonyos időközönként dedikált jelentésekben foglalkozik Magyarország támadásával".

– idézte fel a szerző, megjegyezve: a portugál zöldpárti politikus érveit a Magyarországon tevékenykedő, Soros Györgyhöz köthető szervezetek igyekeztek védeni. A Tavares-jelentés nem mellesleg azért is szidalmazta Magyarországot, mert az alaptörvény bizonyos "családformákat" kizár a család fogalmából. A soron következő jelentéstevő Judith Sargentini volt – folytatta az elemző –, az ő elmarasztaló előterjesztését 2018-ban fogadta el az Európai Parlament.

– értékelt az Alapjogokért Központ munkatársa. Végül kitért a Gwendoline Delbos-Corfield-jelentésre, amely "újfent támadta hazánkat határvédelmi intézkedései miatt, de a vádpontok között megjelent a gyermekvédelmi törvény elfogadása is, amely a szöveg szerint az egyenlő bánásmódot sértő jogszabály".

– összegzett az elemző. Zila János közölte: "a támadások alapját 2022 februárja óta elsősorban az jelenti, hogy a magyar kormány békepárti álláspontot képvisel, és a magyar választók elsöprő többségének akaratához igazodva nem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnába".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.