Pesti Srácok

Az MCC megvásárolja Ausztria vezető magánegyetemét

Az MCC megvásárolja Ausztria vezető magánegyetemét

A nemzetközi hálózatépítést folytatva a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdont szerzett a bécsi Modul Egyetemben, így újabb egyedülálló képzési és tanulási lehetőséghez jutnak az ott tanuló és a Kárpát-medencei magyar diákok – közölte az intézmény pénteken. A közlemény szerint ezen túlmenően a tehetséggondozó intézmény komoly nemzetközi kutatásokba is bekapcsolódik.

Azt írták, az elmúlt 15 évben folyamatosan fejlődő bécsi intézmény eredményei magukért beszélnek. Mint fogalmaznak, a turizmussal foglalkozó magánegyetemként alapított Modul Universität Wien akadémiai programjai az évek során folyamatosan bővültek, és ma már nemzetközileg elismert magánegyetemnek számít, amely programjai alap-, mester- és doktori szinteken érhetőek el.

– ismertették. Hozzátették: a Modul Universität Wien magas szintű gyakorlati képzést nyújt és ott komoly kutatási programok is megvalósulnak; ebbe kapcsolódik be most az MCC, és oktatói, kutatói is. Kiemelték: a felsőoktatási intézmények nemzetközi rangsorolásához többdimenziós, felhasználóorientált megközelítést alkalmazó U-Multirank 2020-as kiadása szerint a Modul Universität Wien a világ legtöbbet hivatkozott tanulmánnyal rendelkező 25 egyeteme között szerepel.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak. Emlékeztettek arra, hogy az MCC tavaly ősszel Brüsszelben nyitott képzési helyszínt, ahol a diákok közvetlenül ismerhetik meg az Európai Unió működését, néhány hete pedig a berlini ESMT egyetemmel kötött együttműködést, így évente 20-nál is több diák tanulhat ösztöndíjjal Németország legmagasabban rangsorolt üzleti iskolájában.

– sorolták.

– írták. A közlemény szerint az együttműködés nagyban elősegíti az MCC-s, valamint a Kárpát-medencei magyar diákok oktatását, fejlődését.

– áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.