Pesti Srácok

Boris Johnson Putyin talpnyalójának nevezte a francia elnököt

Boris Johnson Putyin talpnyalójának nevezte a francia elnököt

Boris Johnson volt brit miniszterelnök "undorítónak" nevezte Emmanuel Macront, amikor a francia elnök Moszkvába utazott, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal – mondta egy korábbi brit kormánytisztviselő a Guardian közlése szerint. Ezen kívül Johnson "Putyin talpnyalójának" is nevezte a francia elnököt Guto Harri szerint, aki korábban a brit kormányfő kommunikációs vezetőjeként dolgozott.

– fogalmazott Harri. A Guardian közlése szerint a "mindig jólfésült" Johnson – aki az ukránok leglelkesebb támogatója volt Európában – egy nem nyilvános eseményen erős kritikát fogalmazott meg az egyetlen nyugat-európai vezetővel szemben, aki legalább megpróbált megoldást találni az orosz–ukrán konfliktusra. A volt kommunikációs vezető elmondása szerint, amikor korábban a brit sajtó a brit kormányt a menekültválságra adott válaszai miatt keményen támadta, Macron ezt azzal turbózta fel, hogy elég keményen bírálta Boris Johnsont. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Harri elmondása szerint a Johnson így fogalmazott:

Azonban Harri hozzátette, hogy hetekkel később helyrehozták a dolgot, az eset után jól kijöttek egymással. A G7-es csúcstalálkozón már együtt ment whiskyzni a két vezető.

Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.