Pesti Srácok

Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után

Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után

Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített.

Csütörtökön a tanítás minden iskolában egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai mészárlás áldozatainak tiszteletére. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút és a szüleit kihallgatták. Egy 16 éves lány késsel támadt egy volt osztálytársára és tanárára egy belgrádi magánközépiskolában – közölte a szerbiai belügyminisztérium. A lányt előállították. A diák és a tanár csak könnyebben sérültek meg. A rendőrség kihallgatta azt a harmadik osztályos belgrádi fiút is, aki listát írt azokról, akiket meggyilkolna. A tanárok beszámolója szerint a kilencéves fiú már korábban is fenyegetőzött. A rendőrség tájékoztatása szerint a fiú apját is kihallgatják. Ugyanilyen eset történt egyik másik általános iskolájában is, ahol egy nyolcadikos diák – állítása szerint egy barátja biztatására – készített halállistát. A rendőrség mindkét diákot és a szüleiket is előállította. A szerb internetes médiát bejárta az a videó is, amely arról készült, hogy egy osztály diákjai tömegmészárlást imitálnak az iskolai szünetben, a szerdai gyilkosságot utánozva.

A kilenc halálos áldozatot követelő ámokfutás megrendítette Szerbiát, több iskolában nem volt csütörtökön tanítás. A szerb kormány pedig törvénymódosításokat kezdeményezett. A mészárlás elkövetője július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is. Aleksandar Vučić szerb elnök szerda esti rendkívüli sajtótájékoztatóján javaslatot tett arra, hogy a büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre csökkentsék. A szerb kormány csütörtöki ülésén a köztársasági elnök minden előző napi javaslatát elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a büntethetőség korhatárának csökkentése mellett – amiről a parlamentnek kell törvénymódosítást elfogadnia – moratóriumot vezetnek be a fegyvertartási és fegyverviselési engedélyek kiadására, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, ellenőrzik, hogy mindazok, akik fegyvertartási engedéllyel rendelkeznek, megfelelő módon tárolják-e fegyvereiket és lőszereiket, és ellenőrzik az ország összes lőterét is.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a hetedikes fiú szerdán, nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a tanárokra, és az iskola biztonsági személyzetére. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, később a belgrádi neuropszchiátriai klinika elkülönített részén helyezték el. A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Az anyát is előállították. Az apa beismerte, hogy többször is magával vitte a fiát az egyik belgrádi lőtérre. A 13 éves tanuló legalább egy hónapja tervezte a támadást; az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három töltött tárat is vitt. Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy vázlatot, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt.

PestiSracok facebook image

Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdát választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához. A lövöldözés után a fiú maga hívta fel a rendőrséget, bemutatkozott, és elmondta, hogy megölt több embert az iskolában. A fiú sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott – ismertette a toxikológiai vizsgálat eredményét a család ügyvédje csütörtökön. Veselin Milic, Belgrád rendőrfőkapitánya közölte: először nem lehetett tudni, mi volt a mészárlás indítéka, ám a fiú vallomásaiból kiderült, hogy hosszú ideig kiközösítve érezte magát, és csúfolták a társai, ami kiválthatta az agresszív reakciót.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. A szerb elnök tájékoztatása szerint a 6,65 milliós Szerbiában 766 ezer legális fegyvert tartanak nyilván. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú volt az elkövető.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.