Pesti Srácok

Szijjártó: egyre több magas hozzáadott értékkel bíró beruházás érkezik Magyarországra

Szijjártó: egyre több magas hozzáadott értékkel bíró beruházás érkezik Magyarországra

Egyre több magas hozzáadott értékkel bíró beruházás érkezik Magyarországra, amit jól mutat egyebek mellett az is, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összeg tavaly meghaladta az 1000 milliárd forintot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a japán–német tulajdonú DMG MORI beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a szerszámgépek gyártásával foglalkozó vállalat több mint négymilliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projektjéhez az állam 870 millió forintos támogatást nyújt, így segítve ötven új munkahely létrejöttét a fővárosban. Ennek keretében a cég gyártástámogató szoftvert fejleszt, amellyel hatékonyabbá válhat a szerszámgépek működése.

Beszédében rámutatott, hogy a kormány 2010-ben tömeges munkahelyteremtésbe kezdett, amelynek egyik fő eszköze a gyors iparosítás volt. Mint mondta, ez termelésalapú gazdaságot hozott létre, amely immár nem a tömeges munkanélküliség problémájával szembesül, hanem azzal, hogy legyen elegendő, megfelelően képzett munkaerő. Kiemelte: néhány év után célként tűzték ki a termelésorientált gazdaság dimenzióváltását, hogy abból tudásalapú, innovációra és kutatás-fejlesztésre épülő gazdaság jöjjön létre, és ebben jelentős szerepe van a digitalizációnak.

PestiSracok facebook image

– közölte. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Németország és Japán mellett Magyarország a harmadik helyszín, ahol a DMG MORI kutatás-fejlesztési funkciót is kapott, ami szavai szerint megtisztelő.

– húzta alá. Leszögezte, hogy ezt jól mutatja az is, hogy tavaly több mint 1000 milliárd forintot fordítottak kutatás-fejlesztésre, ami egy év alatt 15 százalékos bővülést jelent, és meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékát. Hozzátette, hogy egy év alatt csaknem négyezerrel nőtt a kutatás-fejlesztési munkahelyek száma, amely mára meghaladja a 90 ezret. A miniszter ennek kapcsán kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység Magyarországra vonzása a termelés hatékonyságának javítása szempontjából is lényeges, ez pedig összefügg a fenntarthatósággal és az ökológiai lábnyom csökkentésével is. Végül arra is kitért, hogy bár hazánk lakosságszámát illetően mindössze 95. a világranglistán, az export terén a 34. helyen áll globálisan.

– fogalmazott. Rámutatott, hogy továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, de a japán cégek is ott vannak az első tízben.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.