Pesti Srácok

Josep Borrell: az EU felfüggesztheti a Nigernek nyújtott támogatásokat

Josep Borrell: az EU felfüggesztheti a Nigernek nyújtott támogatásokat

Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli a nigeri államcsínyt, az alkotmányos rend bármiféle megbontása következményekkel jár az EU és Niger közötti együttműködésre nézve, beleértve a költségvetési támogatás azonnali felfüggesztését is – hangsúlyozta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteki sajtóközleményében.

A héten a nyugat-afrikai ország elnökét, Mohamed Bazoumot katonai puccsisták eltávolították a hatalomból, őrizetbe vették, az ország határait lezárták, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, a köztársasági intézmények működését pedig felfüggesztették. Az EU szerint az elmúlt napok eseményei komoly fenyegetést jelentenek a nigeri stabilitásra és demokráciára nézve.

– olvasható Borrell sajtóközleményében. 1960-ban kihirdetett függetlenség óta négy államcsínyt és számos puccskísérletet hajtottak végre a nagy kiterjedésű, szegény sivatagi országban. 2021. március 31-én, két nappal az államfő beiktatása előtt a nigeri hatóságok már megakadályoztak egy kísérletet a Mohamed Bazoum elleni katonai hatalomátvételre is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.