Pesti Srácok

Benyújtotta lemondását a belga igazságügyi miniszter

Benyújtotta lemondását a belga igazságügyi miniszter

Benyújtotta lemondását Vincent Van Quickenborne belga szövetségi igazságügyi miniszter péntek este, politikai felelősséget vállalva a belga fővárosban hétfőn történt terrortámadás kapcsán – közölte az RTBF belga közmédia.

A miniszter azért döntött a posztjáról való távozás mellett, mert egy pénteken napvilágra került információ szerint Tunézia valamivel több mint egy évvel ezelőtt a hétfői merénylet elkövetőjének, Abdesalam Lassoudnak a kiadatását kérte, a kérvényt azonban nem dolgozták fel a belga hatóságok.

– közölte a miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, bocsánatot kérve egyben a mulasztás "drámai következményeiért." A hétfő esti merényletben a tunéziai elkövető agyonlőtt két svéd futballszurkolót, aki a svéd–belga Eb-selejtezőre érkezett Brüsszelbe, egy harmadik embert pedig megsebesített. A férfi menedékkérelmét 2020-ban elutasították, ennek ellenére továbbra is illegálisan Belgiumban élt. Abdesalam Lassoudra a belga főváros Schaerbeek nevű negyedében, egy kávézóban találtak rá kedd reggel a rendőrök, és tüzet nyitottak rá. A férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. A merénylő közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam tagjának nevezte.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Martin Meissner

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.