Pesti Srácok

Szánthó Miklós: a magyar jobboldal Izrael legszorosabb szövetségese Európában

null

A magyar jobboldal Izrael legszorosabb, talán egyetlen szövetségese Európában - fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Mandiner honlapján vasárnap délelőtt közzétett interjúban. Annak kapcsán, hogy Izraelre szombat hajnal óta több ezer rakétát lőttek ki és Hámász szárazföldön is támadja, Szánthó Miklós úgy fogalmazott: "Izraelt alattomos, sunyi, rókalelkű terroristák támadták meg". Ám, ahogy korábban, úgy most is meg fogja tudni védeni magát, "és mi velük vagyunk szavakkal, imákkal és tettekkel is" - tette hozzá.

A morális alapállás világos: minden államnak joga van a területi szuverenitáshoz ezért elítélendő minden, ellenük indított, nemzetközi jogot sértő katonai akció. A szombat hajnali terrortámadás pedig megerősíti: még erősebben kell Izrael mellé állni, "készek vagyunk akár a globális politikai trendekkel is szembemenni, ha a szuverenitásunkat fenyegetik", ezért Magyarország és Izrael a "szuverenitás bajnokai", jövőjüket nemzeti és szuverén keretek között képzelik el, ezért a legtermészetesebb szövetségesek - tette hozzá.

- nyilatkozta Szánthó Miklós. A woke és az abba ágyazott cancel culture, mely a történelmi tudat és emlékezet eltörlését tűzte zászlajára, egész egyszerűen világszerte újracsomagolta az antiszemitizmust, és ez utolérte a zsidóságot és Izraelt is. Ez a 21. századi új antiszemitizmus párhuzamosan ütötte fel a fejét az Egyesült Államok baloldalán és Európa nyugati felén. A névleg a különféle identitáscsoportok felszabadítását sürgető társadalmi igazságharcos mozgalmaknak, legfőképpen a Black Lives Matter-nek van egy kifejezetten anticionista éle,

PestiSracok facebook image

Persze, hogy a szélsőségesek felbátorítva érzik magukat, hogy nekirontsanak Izraelnek és népének, ha egyszer a balos sajtó egészen szürreális módon "nácinak" titulálja a jelenlegi izraeli miniszterelnököt - vélekedett a főigazgató. Hozzátette:

Ha ez kívülről vagy belülről meginog, elszabadul a veszedelem a Közel-Keleten. Ezért támogatni kell Izraelt abban, hogy megőrizhesse szuverenitását és belső biztonságát. Ez eminens magyar érdek, mert Izraelt több fronton szorongatják Soros György NGO-i, a globalista progresszió és a terroristák is, miközben a zsidó állam térségbeli ellenségei "dörzsölik a markukat". Ezzel szemben Donald Trump volt amerikai elnök korábban már békét teremtett a Közel-Keleten az Ábrahám-egyezményekkel - szerintem erre képes lenne Ukrajnában is. A terroristák viszont most - felbátorodva a progresszív baloldal cinkos gyengeségén, ahogy Putyin a Biden-adminisztrációén -, ennek a békének rontottak neki. A Mandiner közölte: az Alapjogokért Központ "pro-Izrael" konferenciát szervez Budapesten.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.