Pesti Srácok

Szijjártó: az Európai Unió bővítésére és a brüsszeli migrációpárti politika beszüntetésére van szükség

Szijjártó: az Európai Unió bővítésére és a brüsszeli migrációpárti politika beszüntetésére van szükség

A kontinens biztonságának megerősítéséhez minél előbb az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésére és a brüsszeli migrációpárti politika beszüntetésére van szükség - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nyugat-balkáni régió államainak együttműködését és európai uniós integrációját célzó úgynevezett berlini folyamat külügyminiszteri találkozóját követően figyelmeztetett, hogy a kontinens rendkívüli nehézségekkel néz szembe. Ennek alátámasztására hangsúlyozta, hogy keletről az ukrajnai háború, délről az egyre súlyosbodó és egyre agresszívabb illegális migráció jelent biztonsági kihívást, eközben pedig folyamatosan romlik az Európai Unió versenyképessége, amit jól demonstrál, hogy Kína átvette a második helyet a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- folytatta.

- mutatott rá.

- fogalmazott. Szijjártó Péter sokkolónak nevezte, hogy az Európai Tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy a régió államai majd 2030-ban csatlakozhatnak a közösséghez.

- szögezte le. A miniszter szerint ez a céldátum "egész egyszerűen elfogadhatatlan", különös tekintettel arra, hogy a térség iránt nem csak az EU, hanem a világpolitika más szereplői is érdeklődnek. Leszögezte, hogy az érintett országok felvételével egyértelművé lehetne tenni, hogy a régió jövője az Európai Unión belül van. A miniszter sérelmezte, hogy nyilvánosan több tagállam képviselői is pozitívan beszélnek a bővítésről, miközben zárt ajtók mögött inkább annak az akadályait hangoztatják.

- fogalmazott. Márpedig ez - mint aláhúzta - kritikus fontosságú kérdés, amely elképesztő biztonsági kockázatokat jelent a Nyugat-Balkán és Közép-Európa számára az egyre növekvő migrációs nyomás miatt. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a nyugat-balkáni ma a legforgalmasabb migrációs útvonal Európában, ráadásul az érkezők és az embercsempészek is egyre erőszakosabbak, egyes esetekben automata fegyvereket használnak, s nemcsak egymással, hanem a magyar határőrökkel szemben is.

- közölte.

- mondta.

- összegzett. Az első találkozó helyszínéről elnevezett kezdeményezést még Angela Merkel egykori német kancellár indította el 2014-ben, és azóta a térségbeli országok és az EU együttműködésének egyik legfontosabb platformja lett.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Katona Tibor)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.