Pesti Srácok

Lázár János nincs túl jó véleménnyel a köztársasági elnök jogászairól

Lázár János nincs túl jó véleménnyel a köztársasági elnök jogászairól

A Facebookon mondta el véleményét az építési és közlekedési miniszter arról, hogy a köztársasági elnök jogászai normakontrollra küldték a kastély-törvényt melynek lényege, hogy az állami tulajdonú, részben felújított kastélyvagyon egy részét magyar nagyvállalatok fogadják örökbe, s találjanak a műemlék épületeknek széles közönség által igénybe vehető, presztízsnövelő funkciót. Mindeközben Lázár János szerint a Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassanak a törvényen, hogy ne változtassanak.

A magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni: az épített örökség megóvásába, értékes kastélyaink felújításába és fenntartható működtetésébe. Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét

-írja közösségi oldalán Lázár János. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A Lázár János-féle kastélykonstrukció lényege az, hogy az állami tulajdonú, részben felújított kastélyvagyon egy részét magyar nagyvállalatok "fogadják örökbe", s találjanak a műemlék épületeknek a széles közönség által igénybe vehető funkciókat. Az ezzel a lehetőséggel élő nagy cégek a saját presztízsüket növelhetnék, hiszen látványosan járulhatnak hozzá a magyar nemzet kulturális és egyéb jólétének növeléséhez.

Forrás: Facebook, fotó: MTI
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.