Pesti Srácok

Szergej Lavrov: Oroszország és India közelebb került a közös haditechnikai eszközök gyártásához

Szergej Lavrov: Oroszország és India közelebb került a közös haditechnikai eszközök gyártásához

Oroszország és India "kézzelfogható" előrelépést ért el a haditechnikai eszközök közös gyártásáról folytatott tárgyalásokon – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, miután Moszkvában tárgyalt indiai kollégájával, Szubrahmanjam Dzsaisankarral.

Lavrov egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez az együttműködés stratégiai jellegű, mindkét ország érdekeit szolgálja, és hozzájárulna az eurázsiai kontinens biztonságának szavatolásához. Moszkva tiszteletben tartja India azon törekvését, hogy diverzifikálja haditechnikai beszállítóit. Egyben kész támogatni Újdelhi azon törekvését is, hogy az India számára szükséges eszközöket helyben gyártsák – közölte. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök még szerdán találkozik Dzsaisankarral.

Az indiai diplomácia irányítója azt mondta, hogy Putyin és Narendra Modi indiai miniszterelnök várhatóan jövőre találkozik. Szólt arról is, hogy Lavrovval megvitatták az ukrajnai és a gázai konfliktust, továbbá a kétoldalú kereskedelmet és beruházásokat. A dél-ázsiai állam Oroszország egyik legfontosabb gazdasági partnerévé vált, amióta a Nyugat 2022-ben átfogó szankciókat vezetett be Moszkva ellen az ukrajnai háború miatt. Moszkva olajkivitelének nagy részét Indiába irányította át, és fokozta diplomáciáját a BRICS-országok csoportján belül, amelynek mindkét ország alapító tagja. Dzsaisankar szerint az indiai-orosz kereskedelem idén várhatóan meghaladja az 50 milliárd dollárt. Hozzátette, Újdelhi szívesen aláírna kétoldalú beruházási szerződést Oroszországgal, valamint szabadkereskedelmi megállapodást a Moszkva vezette Eurázsiai Gazdasági Unióval.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/pool/AFP/Alekszandr Nyemenov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.