Pesti Srácok

A jemeni húszi lázadók rakétával eltaláltak egy amerikai teherhajót

A jemeni húszi lázadók rakétával eltaláltak egy amerikai teherhajót

A jemeni húszi lázadók az ország partjai közelében rakétával eltaláltak hétfőn egy amerikai teherhajót; a járműben kisebb kár keletkezett, de emberéletben nem esett kár – jelentették hírügynökségek az amerikai haderő térségben illetékes középső parancsnokságának (CENTCOM) és maguknak a húsziknak a közlése alapján.

A hajók ellen alkalmazott ballisztikus rakéta egy amerikai hajózási vállalat Marshall-szigeteken regisztrált, Gibraltar Eagle nevű hajóját találta el a Vörös-tenger déli részén. A hajó a találat ellenére tudta folytatni az útját – közölte a CENTCOM. Az Ambrey brit tengerhajózási kockázatkezelő cég szerint a Gibraltar Eagle a Szuezi-csatorna felé tart, nincs köze Izraelhez, a húszik a hadállásaik elleni amerikai csapások miatt vették célba.

A nemzetközi tengeri kereskedelemben kommunikációs szerepet vállaló brit kormányhivatal (UKMTO) közlése szerint a rakétát Jemen déli részén, Ádentől délkeletre indították el. A lázadók kifejezetten ennek a támadásnak a végrehajtójaként nem jelentkeztek, de katonai szóvivőjük, Jahja Szarí közölte, hogy Jemen déli és középső részéből elindítottak hétfőn három rakétát, és ezekkel amerikai hajókat vettek célba. Az amerikai erők közölték, hogy nem sokkal a teherhajó elleni támadás előtt elfogtak egy szintén hajók elleni ballisztikus rakétát, amely a hajózási útvonalak felé tartott. Ennek darabjai a jemeni szárazföldre hullottak – tették hozzá. A CENTCOM hétfőn reggel közölte, hogy az amerikai haderő előző nap is elfogott egy húszi rakétát, amely az amerikai haditengerészet egyik hajója felé tartott.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást indítottak a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására. Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Hoszam (illusztráció)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.