Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Elveszítheti állását Ursula von der Leyen

Magyar Nemzet: Elveszítheti állását Ursula von der Leyen

A Magyar Nemzet összeállításában arról számol be, hogy érkeznek a módosító javaslatok a magyarországi helyzetről és a befagyasztott uniós forrásokról: a Baloldal és a Renew-frakció is bejelentkezett.

A Baloldal továbbra sem tett le arról, hogy megakadályozza a magyar soros elnökséget. Javaslatukban az áll, hogy arra szólítanák fel a tanácsot, hogy éljenek hatáskörükkel, az úgynevezett elnökségi konfiguráció megváltoztatásával a magyar elnökség felfüggesztése érdekében. A lap felidézte, hogy már egy korábbi szöveg is megalapozott ennek, ugyanis megkérdőjelezték benne, hogy a magyar kormány képes lesz-e hitelesen teljesíteni a feladatát, mint a soros elnökséget képviselő állam.

A másik módosítót a Renew pártcsalád nevében Cseh Katalin és Moritz Körner nyújtották be. A képviselők arra emlékeztettek, hogy amennyiben a Magyarországnak szánt források felszabadítása megismétlődik, nevezetesen az Európai Tanács következő, 2024. február 1-jei csúcstalálkozóján folytatott tárgyalásokon, a parlament az eljárási szabályzat 127. cikke szerinti bizalmatlansági indítvány útján megvonja a bizottságtól a bizalmat.

A bizalmatlansági indítvány pedig jelentős következményekkel járhat. A Bizottság lemondhat, és az Európai Parlamentnek pedig lehetősége nyílik egy új bizottság kinevezésére. Az új bizottságot az Európai Parlament jóváhagyása után hivatalba léptetik.

PestiSracok facebook image

– írta a lap.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.