Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra: az emberek ismét felhatalmazták a kormányt érdekeik brüsszeli képviseletére

Szentkirályi Alexandra: az emberek ismét felhatalmazták a kormányt érdekeik brüsszeli képviseletére

Az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet, és a kormányt felhatalmazták érdekeik képviseletére a további brüsszeli tárgyalásokon azok, akik részt vettek a nemzeti konzultáción – mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a több mint másfél millió embernek, aki a konzultáción ismét elmondta véleményét a legfontosabb aktuális kérdésekről. Kijelentette: a választ adók elsöprő többsége hitet tett Magyarország szuverenitása, függetlensége mellett, egyben az emberek jelezték, hogy "ők akarnak dönteni a saját sorsukról", nem akarják, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket. Nyilvánvalóvá tették azt is, hogy "nem akarnak háborút, fegyvert küldeni és nem akarnak nyitott határokat" – sorolta a kormányszóvivő. Hangsúlyozta, egyértelmű, és határozott megbízólevél a kormány számára a további brüsszeli tárgyalásokhoz az emberek felhatalmazása, azzal meg tudja védeni a kabinet a magyar emberek akaratát is.

Különösen fontosnak nevezte, hogy míg néhol Európában "nem hallják meg az emberek hangját", ezért a választók kénytelenek olykor "traktorokon elvinni" a véleményüket, addig Magyarországon azt a kormány kérdésére mondhatják el az emberek, "nem kell az ajtókon dörömbölni". Úgy vélekedett: a jelek szerint Brüsszelben azért félnek kikérni az emberek véleményét, mert "esetleg nem az lesz az eredmény, mint amit a brüsszeli elit próbál egyre hangosabban harsogni".

PestiSracok facebook image

– közölte. Szentkirályi Alexandra szerint mára bebizonyosodott, hogy "mindenféle jogállamisági és egyéb köntösbe bújtatottan" arról van szó, hogy a magyarok határozott migrációellenes álláspontját és LMBTQ-propaganda ellenes álláspontját támadja Brüsszel a magyaroknak járó pénzek visszatartásával. Hozzátette viszont, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben egyszerűen nem engednek, "ami nem pénzkérdés"; most pedig egy szűk brüsszeli politikavezérelt elit véleménye áll másfél millió magyar szavával szemben.

A kormányszóvivő reményét fejezte ki, hogy a nemzeti konzultáció eredménye révén a politikai játszmák helyett Brüsszel visszatalál a saját szerepéhez, ami "a tagállamok által meghatározott prioritások végrehajtása" lenne.

– jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.