Pesti Srácok

Saját posztja alatt osztotta ki Karácsonyt Szentkirályi Alexandra

Saját posztja alatt osztotta ki Karácsonyt Szentkirályi Alexandra

Házhoz ment a pofon Karácsony Gergelyhez. A főpolgármester ismét a közösségi oldalán "dolgozott" és meglehetősen durván próbált nekimenni Szentkirályi Alexandrának. A Fidesz főpolgármester-jelöltje azonban nem fut el az első szótól, és két mondattal kiosztotta Budapest hercegét.

Karácsony Gergely csütörtökön a közösségi oldalán reagált Szentkirályi Alexandra szerdai bejegyzésére, amiben a Fidesz főpolgármester-jelöltje rámutatott, hogy a baloldali városvezetés által felújított Blaha Lujza tér az eredeti tervekhez képest 400 millió forinttal drágábban, késve és kisebb műszaki tartalommal készült el.

Karácsony Gergely – miután szembesítették munkájával, vagyis annak hiányával – válaszolt Szentkirályi Alexandrának:

Szentkirályi Alexandra válasza hamar megérkezett Karácsony Gergely bejegyzése alá:

– tette fel a kérdést. Szentkirályi Alexandra ismételten ugyan azokra a pontokra kérdezett rá, amikre a korábbi bejegyzésében is rámutatott, hiszen Karácsony Gergely a lényegi kérdésekre egy nap elteltével sem tudott válaszolni.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?