Pesti Srácok

A Tisza elmossa az aljasokat, mert elegen vagyunk – üzente az ellenzék messiása megfogyatkozott híveinek

A Tisza elmossa az aljasokat, mert elegen vagyunk – üzente az ellenzék messiása megfogyatkozott híveinek

Már az EP-választásokon megmutatná, hogy elmossa az aljasokat, mert elegen vannak – derült ki Magyar Péter péntek délutáni tüntetésén. A Széchenyi téren azonban biztosan nem volt forradalmi tömeg, nagyjából kétezer ember itta Magyar Péter és tanítványainak szónoklatát, amelyből ismét a baloldal szlogenjei buktak élő. Hiába, ha fogy a tömeg, vissza a kályhához, hiszen a végső következtetés ugyanaz, mint a legutóbbi kormánybuktatáskor: elegük van, nem hagyják.

A Brian élete című örök klasszikus számos, a maga korában abszurdnak ható jóslatot tett, amelyek aztán valósággá vált. Ezúttal a szittya Brian, a magyar ellenzék messiása állt a hordó plató tetejére, és közölte követőivel, hogy ők most az aljasok elmosásáért küzdenek, vagyis mind egyéniségek. Ők pedig kórusban válaszolták egyéniségüknek megfelelően, hogy

Ismerős?

PestiSracok facebook image

A messiási teendők elvégzését követően Magyar Péter arról beszélt: ő és pártja megvédi a gyermekeket, mert szerinte erre "a kormány nem képes", illetve "meg sem próbálja". Mindeközben az eső cseperegni kezdett, a kevésbé kitartó hívek pedig – kerülve a feltűnést – leszakadoztak az amúgy sem jelentős, szűk kétezres tömeg széléről.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.