Pesti Srácok

Az Ádeni-öbölben elhagyta a legénység a jemeni húszik által eltalált hajót

Az Ádeni-öbölben elhagyta a legénység a jemeni húszik által eltalált hajót

Az Ádeni-öbölben elhagyta a legénység azt a teherhajót, amelyet húszi lázadók Jemenből indított rakétákkal eltalálták, és a legénysége nem tudta eloltani a támadás okozta tüzet – közölte szombaton az amerikai hadsereg.

Az Egyesült Államok térségbeli műveletiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) az X közösségi oldalra feltett szombati közleményében arról számolt be, hogy a Verbena nevű hajó legénységét egy másik kereskedelmi hajó vette fel. A közlés szerint az IRIN Jamaran nevű iráni fregatt nyolc tengeri mérföldre volt a Verbenától, de nem reagált a vészjelzésre. A Verbena a fedélzeten keletkezett tűz miatt küldött vészjelzést. A hajót a húszik csütörtökön két rakétával eltalálták – közölte a CENTCOM. A támadásban egy tengerész súlyosan megsérült, őt az amerikai erők kimenekítették. Az ukrán tulajdonú és lengyel üzemeltetésű Verbena kevesebb mint 24 órával korábban már elszenvedett egy másik rakétatámadást.

November óta az Irán által támogatott húszik az Ádeni-öbölben és a Vörös-tengeren lévő hajókat veszik célba, mondván, hogy ezzel fejezik ki együttérzésüket a gázai palesztinokkal. Ezek a támadások, amelyek súlyosan megzavarják a tengeri kereskedelmet, az elmúlt napokban megszaporodtak. Szerdán egy másik teherhajót, a Tutor nevű szénszállító hajót a legénysége elhagyta, mert a brit Királyi Haditengerészet irányítása alatt álló UKMTO tengerbiztonsági hivatal tájékoztatása szerint egy rakéta miatt nagy szivárgás keletkezett, amelyet a húszik által ellenőrzött jemeni Hodeida kikötőváros közeléből indítottak. A hajó jelenleg a Vörös-tengeren sodródik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.