Pesti Srácok

"Remigrációs" uniós biztost jelölne az Osztrák Szabadságpárt

"Remigrációs" uniós biztost jelölne az Osztrák Szabadságpárt

"Remigrációs" uniós biztosi poszt létrehozására tett javaslatot keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki, jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára, aki a biztos jelölését, majd Brüsszelbe való kiküldését is vállalná.

Christian Hafenecker kijelentette: "észszerű bevándorláspolitikára lenne szükség, és már a kampányban is elmondtam, hogy remigrációra, valamint remigrációs biztosra lenne szükség". A főtitkár szavaiból kiderült: az FPÖ azt szeretné elérni, hogy ő jelölhesse a remigrációs biztost, akit Ausztria küldhetne ki hamarosan Brüsszelbe.

Az uniós biztosokat a tagállamok kormányai jelölik. Az osztrák kormánykoalíció az Osztrák Néppártból (ÖVP) és a Zöldekből áll.

Az FPÖ – amely a múltban három alkalommal, a szociáldemokratákkal és a konzervatívokkal együtt is volt már kormányon Ausztriában – tavaly novemberben fogadta el azt a remigrációs elképzelést, amely Németországhoz hasonlóan Ausztriában is vita tárgyát képezi. A jelenlegi jogi keretek nem tennék lehetővé a bevezetését, így végrehajtását csak a bevándorlók tömeges kiutasításával, illetve az osztrák állampolgársággal már rendelkező személyek "kötelező asszimilációjával" lehetne megvalósítani. Herbert Kickl, a párt vezetője novemberben mondta ki először nyíltan, hogy meg kellene fosztani osztrák állampolgárságuktól, majd ki kellene telepíteni az országból azokat a külföldi származású embereket, akik "tudatosan utasítják vissza a társadalomba való beilleszkedésükre vonatkozó igényt".

PestiSracok facebook image

Az FPÖ 25,4 százalékos eredménnyel nyerte meg Ausztriában a vasárnap tartott európai parlamenti választást, ami példátlan sikernek számít a párt történetében; a második helyet 24,5 százalékkal az ÖVP szerezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.