Pesti Srácok

 Sulyok Tamás: a magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök

 Sulyok Tamás: a magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök

A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök, sportáguk legjobbjai, példaképek - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a párizsi játékokra utazó sportolók ünnepélyes fogadalomtételén hétfőn Budapesten, Müpában.

Az egész nemzet számára örömünnep, amikor egy magyar sportoló olimpiai szereplésével világraszóló sikert ér el - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Kiemelte: az olimpia a versenyek versenye. Ekkor születnek sporttörténelmünk legszebb fejezetei, s ezt azok írják, akik a célegyenesben átveszik a vezetést, akik csúcsokat döntenek, akik fellépnek a dobogóra, akik tiszteletére megszólal a magyar himnusz. Sulyok Tamás köszönetét fejezte ki, hogy a magyarok kiharcolták a részvételt a világ legjobb sportolói között, hogy küzdenek és megmutatják, hogyan lehet csúcsteljesítményt nyújtani.

-mutatott rá az államfő. Sulyok Tamás kiemelte, hogy honfitársaink milliói szívből szurkolnak a magyar sportolók győzelméért, a minél jobb szereplésért.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott.

-hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: mindannyiunknak erőt adnak, megmutatják, hogy egyetlen magyarság van, hogy összetartozunk.

-fűzte hozzá. Sulyok Tamás kiemelte: Magyarországnak magyar sportélményekre van szüksége és olyan nagyszerű sportolókra, akik növelik és felfrissítik a nemzet önbizalmát, saját közösségébe vetett hitét, olyan olimpikonokra, akik megmutatják, micsoda erők rejlenek a nemzetünkben. Emlékeztetett: Magyarország ahány olimpián elindult, annyi alkalommal tért haza arannyal, s átlagosan hét aranyérmet szereztünk.

-fogalmazott a köztársasági elnök. A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, Magyarország 21 sportágban 180 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik a nyári játékokra.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.