Pesti Srácok

Férfiverő nőt fogtak a XXII. kerületben

Férfiverő nőt fogtak a XXII. kerületben

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy nő ellen, aki több különböző eszközzel támadt élettársára közös otthonukban.

A vádirat szerint a 60 éves nő élettársi kapcsolatban élt a férfival egy XXII. kerületi lakásban. Mindketten rendszeresen italoztak, és 2024. elejére a hangos veszekedések mindennapossá váltak. 2024. január 12-én este ismét összevesztek, amely során a nő magához vett egy sodrófát és azzal tarkón ütötte az élettársát, aki védekezni próbált. Ekkor a támadó felvett a padlóról egy konyhakést, majd egy kalapácsot, és azokkal is bántalmazta a férfit - írta az ügyészség közleményében.

A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás a sértett életének kioltására is alkalmas lehetett volna. A tragédia elmaradása a sértett sikeres védekező magatartásának, másrészt annak volt köszönhető, hogy egy velük lakó ismerősük értesítette a hatóságokat, így a sértett időben megkaphatta a szakszerű orvosi ellátást.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő nőt emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a nő nem bocsátható feltételes szabadságra.

Forrás: ATV, fotó: Astrotalk
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."