Pesti Srácok

Brüsszel követeli, hogy évi 200 milliárd forinttal támogassuk Ukrajna háborús erőfeszítéseit

Brüsszel követeli, hogy évi 200 milliárd forinttal támogassuk Ukrajna háborús erőfeszítéseit

Egy az Index birtokába került dokumentum szerint az Európai Parlament tovább fokozná Ukrajna támogatását. Eközben pedig nyomást gyakorolnának a békepárti magyar kormányra, hogy a GDP 0,25 százalékát (206 milliárd forint) katonai támogatás formájában adja oda Ukrajnának. Ha ez nem lenne elég, az atomenergiára is szankciókat vezetne be Brüsszel.

A laphoz került javaslat szerint a dokumentum 13. pontja azt szorgalmazza, hogy az uniós tagállamok még több fegyvert küldjenek Ukrajnának, illetve állást foglal amellett, hogy minden uniós tagállamnak évente legalább a GDP-je 0,25 százalékának megfelelő katonai támogatást kellene nyújtania Ukrajnának.

A dokumentum 14. pontja szerint a már meglévő szankciókat kiterjesztenék a gázra és az atomenergiára is, amely súlyosan érintené Magyarország energiabiztonságát.

PestiSracok facebook image

–áll a brüsszeli javaslatban.

A dokumentum egyébként külön kitér arra is, hogy Magyarországra nyomást kell gyakorolni, hogy ne akadályozza az uniós „Békekeret” folyósítását Ukrajnának. Vagyis Magyarország újabb politikai támadásoknak néz elébe, csak azért, mert békepárti álláspontot képvisel. Brüsszelnek egyébként sürgős lehet Magyarország térdre kényszerítése az ügyben, ugyanis Donald Trump többször hangoztatta, hogy beiktatása után „egy nap alatt békét teremt”, ehhez pedig meg is tette az első lépéseket béketervének kidolgozásával.

Forrás: Index, Fotó: MTI/EPA pool/Friedemann Vogel

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.