Pesti Srácok

Egyre idegesebbek Gyurcsányék a Tisza Pártra, már az ellenzék ellenzékének nevezik Magyar Péteréket

Sebián-Petrovszki László Brazíiliában kötött homoszexuális házasságot
Sebián-Petrovszki László Brazíiliában kötött homoszexuális házasságot

Sebián-Petrovszki László a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője nekiment a Magyar Péter vezette Tisza Pártnak a Pride kapcsán. A DK országgyűlési képviselője szerint mindegy, hogy fajsúlyos témáról vagy épp gumicsontról van-e szó, egy politikai pártnak az a feladata, sőt kötelessége, hogy az adott ügyben legyen határozott véleménye. Sebián-Petrovszki a Tiszával kapcsolatos konzekvenciája az, hogy „a Tisza Párt valójában az ellenzék ellenzékeként működik.”

Sebián-Petrovszki szerint az ellenzéki pártoknak, különösen a Demokratikus Koalíciónak két okból is fontos, hogy részt vegyenek a Hadházy Ákos és a Momentum által szervezett budapesti hídfoglaló tüntetéseken. Kiemelte: hisz abban, hogy egy politikai pártnak kötelessége állást foglalni társadalmi és politikai kérdésekben, és világosan el kell mondania, hogyan képzeli el az ország jövőjét.

Majd úgy fogalmazott, hogy

PestiSracok facebook image

Véleménye szerint az lenne a minimum, hogy az ellenzéki pártok összefogjanak, összehangolják kapcsolatrendszerüket, és egységesen lépjenek fel a kormány ilyen irányú törekvéseivel szemben. Szerinte azonban a Tisza Párt valójában az ellenzék ellenzékeként működik.

Sebián-Petrovszki a Tisza Párt LMBTQ-politikájával kapcsolatban emlékeztetett: a Tisza sem a Fővárosi Közgyűlésben, sem az Európai Parlamentben nem vesz részt aktívan az LMBTQ-ügyeket vagy a Pride-ot, illetve a gyülekezési törvényt érintő kezdeményezések támogatásában. Nem szavazza meg ezeket, nem szólal fel, nem mutat érdemi aktivitást.

Ugyanakkor a képviselő úgy véli,

A DK tehát egyre dühösebb a Tisza Pártra és bár az LMBTQ-ügyekre hivatkoznak, de valójában szinte átüt a papíron a vörös irigység, hogy bár Gyurcsányék igyekeztek a régi bolsevik populista vonallal az élre állni, Magyar Péterék olyan mélyre mentek le, hogy a DK 2-3 százalékos törpepárttá zsugorodott. Ezen próbálnak meg most változtatni harcos jogvédőként, abban azonban igazuk van, hogy Magyar Péteréknek előbb-utóbb elő kell jönni a farbával, mert örökké nem ígérhetnek meg mindent mindenkinek, ahogy Gyurcsányék is tették. Az ellenzéki cicaharc vélhetően itt még nem ér véget, várjuk az újabb fejleményeket.

Forrás: Index

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.