Pesti Srácok

Feri köszönti a "kis beszarit" a fedélzeten

Feri köszönti a "kis beszarit" a fedélzeten

Gyurcsány egy elég egyszerű és egyértelmű értékítélettel indította a mai napját: "beszari". Ez volt az az üzenet, amelyet a Demokratikus Kommunisták Koalíció elnöke piros masnival átkötve küldött a Tisza Párt "nagyvezírének" Magyar Péternek. Ferinél most nem a Pride, hanem Ukrajna uniós csatlakozásának kérdésében pattant el egy idegszál. Az Apró-család tagja nem fukarkodott, és ahogy ezt már Pétertől sokan hiába várták állásfoglalás kicsikarására próbálta rávenni a pártelnököt.

Beszari - kezdte bejegyzését Feri - Azt hiszem, így mondják. Majd az erőteljes indítás után a téma tárgyára is rátér. Ukrajna EU-csatlakozásáról történő vitát pedig a magyar kormány hibájának tartja. Szerinte ugyanis "a konyhaasztalok körül Ukrajna EU-csatlakozása lenne a téma".

Feri gondolatai szokás szerint úgy ficánkolnak, mint hal az iszapos vízben, ami némiképp zavarhatja az összképet, de a végkövetkezezést mégis csak eléri. Véleménye a DK pártelnökének leegyszerűsítve annyi, hogy Ukrajna Magyarország uniós csatlakozásának megakadályozásának semmi köze nemzeti érdekünkhöz, hanem az csupán a hatalmat, az önzést és mocskot szolgálja. Bár egy olyan embertől ne siessünk elfogadni semmilyen ítéletet, akinek sem a nemzeti érzelmekről és így a nemzeti érdekekről sincs fogalma, akinek csupán az államhatárok léteznek, ahol véget is a felelősség. Feri üzenete és mondanivalója végül csak célba talál, amikor Ukrajna csatlakozásával összefüggő szavazással kapcsolatban azt írja:

PestiSracok facebook image

Feri igazi kihívás elé állítja Pétert, akinek a nemzetnél saját maga sikere és hatalma mindennél fontosabb. Petinek megvolt a véleménye Ukrajna csatlakozásáról, csak egy probléma volt, hogy nem tudta vajon mit is akar a nép. Már pedig ilyen fajsúlyos kérdésben Peti, aki vezető akar lenni, nem mer dönteni, mert a végén még szavazókat veszítene, ami pedig igazán fájdalmas lenne a Tiszának. A csatlakozás kérdését azonban az általuk rendezett szavazás eredménye se rendezte. A demagóg kérdésekre adott válaszok száma, a szavazás keretei és eredménye csak még nagyobb kérdőjelet hagytak maguk után. Magyar pedig még mindig nem biztos magában és habár a Néppárti tagság feltétele volt annak irányvonalának elfogadása, mégsem mer a "Ne féljetek" szlogent papagájként ismételgető politikus a csatlakozás kérdésben határozottabban megnyilvánulni. Mert bár Magyar az, aki rettegésről beszél, mégis ő az aki valójában retteg a néptől, vagy inkább annak véleményétől. Magyar bátorsága csak odáig ment, hogy a politikus Ukrajna uniós csatlakozásáról hajlandó lesz kiírni egy népszavazást. Azonban pechéjere az eljárást Feriék már elindították.

Forrás: Gyurcsány Facebook oldalaVezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.