Pesti Srácok

Sulyok Tamás is részt vesz XIV. Leó pápa beiktatásán

Sulyok Tamás is részt vesz XIV. Leó pápa beiktatásán

A Sándor-palota közleménye szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök vezeti azt a hivatalos magyar delegációt, amely részt vesz a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelző szentmisén. A ceremóniára a vatikáni Szent Péter téren 2025. május 18-án, vasárnap kerül majd sor.

XIV. Leó pápa ünnepélyes beiktatásán Sulyok Tamás köztársasági elnök vezeti azt a hivatalos magyar delegációt, amely részt vesz a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelző szentmisén Rómában. A szentmise a vatikáni Szent Péter téren lesz 2025. május 18-án 10 órakor. A Sulyok Tamás vezette magyar delegáció tagja lesz a kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

A XIV. Leó pápa által elnökölt szertartást követően Róma püspöke találkozik a világ minden tájáról érkező közjogi méltóságokkal, köztük a magyar delegáció képviselőivel is. XIV. Leó megválasztásának napján Sulyok Tamás levélben fejezte ki jókívánságait az új pápának. A köztársasági elnök megköszönte, hogy a katolikus anyaszentegyház tanúbizonyságot téve hirdeti a Mindenható Isten, és az emberré lett Krisztus szeretetét, illetve, hogy továbbra is rendíthetetlen szószólója a békének, a felebaráti szeretetnek és az emberi méltóságnak.

Forrás, fotó: MTI;

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.