Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nem hagyjuk, hogy a magyarokkal fizettessék meg Ukrajna esztelen támogatásának az árát

Szijjártó Péter: nem hagyjuk, hogy a magyarokkal fizettessék meg Ukrajna esztelen támogatásának az árát

Brüsszel még több fegyvert és még több pénzt tervez Ukrajnába küldeni, azonban a kormány nem fogja hagyni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg Ukrajna esztelen támogatásának az árát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács informális ülésének szünetében arról számolt be, hogy a kollégái körében továbbra is háborús hangulat uralkodik, Brüsszel álláspontja az, hogy még több pénzt és még több fegyvert kell küldeni Ukrajnába, béke helyett háborút akarnak, mindennek az árát pedig a magyar emberekkel akarják megfizettetni.

– húzta alá. Majd ismertette a soros lengyel európai uniós elnökség javaslatát, amelynek értelmében új pénzügyi eszközt kívánnak létrehozni Ukrajna fegyverkezésének finanszírozására.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett. Illetve leszögezte, hogy a magyar kormány azt a brüsszeli javaslatot sem támogatja, amelynek alapján EU-s kiképzők Ukrajnában képeznének ki ukrán katonákat, ez ugyanis bőven túl van a vörös vonalon, és súlyos eszkalációs kockázatot jelentene.

- tudatta. Szijjártó Péter sérelmezte, hogy Brüsszel szándékai szerint a következő hétéves EU-s költségvetésben már külön több százmilliárd eurós fejezetet szánnak Ukrajna finanszírozására úgy, hogy az ország még nem is tagja a közösségnek.

- tette hozzá. Majd rámutatott, hogy ezért hirdettek véleménynyilvánító szavazást, amelynek keretében a magyar emberek dönthetnek arról, hogy Ukrajna tagja lehet-e az EU-nak, és ha úgy határoznak, hogy nem, akkor a kormány ezt az álláspontot fogja képviselni, s mivel itt egyhangúságra van szükség, ezért döntő jelentőségű lesz hazánk szavazata.

A miniszter végül kitért az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokról szóló napirendre pontra is, és elmondta, hogy "nevetséges panaszáradatot" hallgatott végig arról, hogy Washington mily módon avatkozik bele különböző országok belügyeibe.

- közölte. Valamint üdvözölte a politikai és ideológiai alapú beavatkozásra szolgáló USAID-források elvágását, és kiemelte, hogy azt például senki nem kifogásolta, hogy a 2022-es választások előtt több tízmillió dollár érkezett a magyarországi ellenzékhez az Egyesült Államokból, vagy hogy David Pressman volt amerikai nagykövet napi szinten gyalázta a kormányt.

- fűzte hozzá.

Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.