Szemet hunynak a sorosista magyar jogvédők az ukrajnai kényszersorozások felett
A néhai Sebestyén József, a kényszersorozás legismertebb áldozata
Az elmúlt hónapokban tucatjával kerültek napvilágra videók és beszámolók arról, hogyan vadásznak ukrán toborzótisztek a férfiakra, legyen szó piacon vásárló családapákról, vagy buszmegállóban várakozó fiatalokról. A magyar jogvédők közben hallgatnak.
A Tűzfalcsoport rámutatott, hogy a magyar jogvédők szemet hunynak az ukrajnai kényszersorozások felett. Az sem számít nekik, ha a sorozást végzők agyonverik áldozataikat, mint az Sebestyén József esetében történt.
„Költői kérdés az, hogy hol vannak ilyenkor az NGO-k, hol vannak az emberi jogi aktivisták, hol vannak a Soros-szervezetek, s hol vannak azok, akik nagyítóval nézegetik az összes magyar törvénymódosítást? Ilyenkor miért van csöndben Brüsszel?”
– tette fel a kérdést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután ismét bekérette az ukrán nagykövetet, ezúttal a palágykomoróci templom felgyújtásának ügyében, amelynek falára magyarellenes feliratokat fújtak fel az elkövetők.
A magyar diplomácia vezetője világossá tette:
Magyarország nem tűri, hogy a kárpátaljai magyarságot kényszersorozásokkal, erőszakos emberrablásokkal és fizikai bántalmazással tizedeljék, valamint megfélemlítsék, miközben azok a Nyílt Társadalom Alapítványok által kitartott „jogvédők”, akik máskor minden bolhából elefántot csinálnak, most mélyen hallgatnak.
A külügyminiszter nyilatkozata korántsem légből kapott.
Az elmúlt hónapokban tucatjával kerültek napvilágra videók és beszámolók arról, hogyan vadásznak ukrán toborzótisztek a férfiakra, legyen szó piacon vásárló családapákról, vagy buszmegállóban várakozó fiatalokról. A közösségi médiát bejáró felvételek sokkolóak: ököllel és gumibottal verve kényszerítik autók csomagtartójába a potenciális „újoncokat”, akiknek szinte semmi esélyük sincs a menekülésre.
A legmegrázóbb eset a közelmúltban Sebestyén Józsefé volt, de a neve mégsem szerepel semmilyen nagy nemzetközi jogvédő szervezet közleményében.
Az Amnesty International honlapján nincs egyetlen sor sem arról, hogy Ukrajnában ma kényszersorozás, emberrablás és fizikai bántalmazás folyik. Pedig érdekes módon 2014-ben – amikor az orosz-ukrán konfliktus a Krím-félsziget elfoglalásával és a szeparatisták lázadásával először kirobbant – az Amnesty még igenis aggódott.
A szervezet Ukraine: Mounting evidence of abduction and torture (Ukrajna: egyre több bizonyíték az emberrablásra és kínzásra) című jelentésében részletesen számolt be arról, hogyan vittek el civileket fegyveresek, hogyan kínoztak meg embereket verésekkel és elektrosokkal. Akkoriban még fontos volt a nyugati közvélemény számára, hogy Ukrajnában ne tiporják sárba az emberi jogokat – csakhogy akkor a narratíva az volt: az oroszok a rosszak, akik ezeket a bűncselekményeket elkövetik, igaz, elismerték, hogy az ukránok részéről is előfordult visszaélés.
2025-re azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Ma már, ha Ukrajna hadserege, pontosabban a toborzóbrigádjai terrorizálnak ártatlan civileket, a nemzetközi mainstream szeme meg se rebben. Az Amnesty és társai – Human Rights Watch, Freedom House, Helsinki Bizottság – mély hallgatásba burkolódznak. A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok pénzéből fenntartott álcivil gépezet mintha csak a „politikailag kényelmes áldozatok” ügyében érezne késztetést a jogvédelemre.
A helyzet különösen súlyos a kárpátaljai magyarság számára. Az ukrán sorozóbizottságok előnyben részesítik a kisebbségeket – magyarokat, ruszinokat, románokat – mert ők kevésbé tudnak vagy akarnak elmenekülni Kijevig vagy Lvivig, hogy ott hamis igazolásokat szerezzenek, vagy „eltűnjenek” a rendőrség elől.
Az ukrán hadseregnek minden egyes emberre szüksége van – ezt Kijev egyre nyíltabban be is vallja. De vajon jogállami módszer-e civil családapákat gumibottal kényszeríteni a frontra, miközben a Nyugat fegyvert és pénzt küld, de egyetlen feltételt sem támaszt az emberi jogok betartására?
Az Amnesty International nyilvánosságra hozhatna riportokat, küldhetne megfigyelőket, tarthatna sajtótájékoztatót – de valahogy nem éreznek erre késztetést. Pedig 2014-ben még elegendő volt pár ukrán nacionalista „önkéntes zászlóalj” túlkapása ahhoz, hogy hosszú oldalakon keresztül rögzítsék a jelentéseket.
Szijjártó Péternek igaza van: nincs helye félrenézésnek, nincs helye a képmutatásnak.
Ha az Amnesty International 2014-ben képes volt jelentéseket írni az emberrablásokról és kínzásokról, akkor most, 2025-ben sem lenne kisebb felelőssége, hogy hallassa a hangját.
A kérdés csak az: meddig hallgat még a Nyugat? Meddig hallgatnak a Soros-féle alapítványok kedvencei? És mikor mondjuk ki végre: nem lehetnek elsőrendű és másodrendű áldozatok. Mert ha Sebestyén Józsefért nem áll ki a magyar kormányon kívül senki, holnap talán másért sem fognak.
Az már csak olaj a tűzre, hogy a magyarországi ellenzéki média még ilyenkor sem képes előbújni az ukránok hátsó feléből:
a Jelen egy Ukrajna-szakértővel, Fedinec Csillával készített interjút, aki a kényszersorozások kapcsán azt jegyezte meg, hogy „a magyar Alaptörvény ugyanígy felhatalmaz hadiállapot idején a mozgósításra”. „A haza védelme nemzeti ügy. Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére” - erre a passzusra utalt, ám a mozgósítás korántsem egyenlő az erőszakos emberrablásokkal és ártatlan családapák halálra verésével.
Fedinec Csilla, mondjuk ki, elbagatellizálja Sebestyén József és sok más embertársunk személyes tragédiáját.
Azért is állítjuk ezt, mert a 444.hu által az interjúról készített összefoglalóban is elsőként azt emelik ki, hogy a szakértő szerint „Sebestyén József halálának körülményeivel kapcsolatos szálak egy kamu Facebook-profilból indultak ki, és erre alapozva jelentek meg a kormányközeli sajtóban a hírek, majd nyilvánítottak részvétet a legfőbb közjogi méltóságok. Ugyanilyen részvétnyilvánítás egyszer sem volt olyan magyarok halálakor, akik a fronton estek el, pedig nemcsak mozgósítottak, hanem önkéntesek is vannak közöttük. Ukrajna védekezik, Oroszország pedig nem békegalambokat reptet”.
Emlékeztetőül: nem kell találgatnunk Sebestyén József halálának körülményei kapcsán, az érintett ugyanis ügyvéd előtt nyilatkozott azokról még elhunytát megelőzően.
