Pesti Srácok

Az Apple 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a következő években

Az Apple 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a következő években
Fotó: Julia Demaree Nikhinson

Az Apple 600 milliárd dollárnyi beruházást indít az Egyesült Államokban a következő négy évben – jelentette be Donald Trump amerikai elnök és Tim Cook, az amerikai nagyvállalat vezérigazgatója szerdán Washingtonban.

A Fehér Ház elnöki dolgozószobájában tartott bejelentésen Donald Trump azt emelte ki, hogy ez az amerikai cég életében az eddigi legkomolyabb beruházás, a 600 milliárd dollár pedig jóval meghaladja az előzetesen tervezett 500 milliárdot. Az új beruházások révén 20 ezer közvetlen munkahely jön létre, valamint több ezer további új állást is jelentenek a beszállítókon keresztül - mondta az elnök.

"Hazajönnek" – fogalmazott Donald Trump arra utalva, hogy az Apple az elmúlt években külföldre, és nagy mértékben Kínába helyezte át gyártási tevékenységét.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója elmondta, hogy az Amerikai Gyártási Program keretein belül többi között elkészül majd egy nagy szervergyár Texasban, Kaliforniában pedig ritka ásványok újrahasznosításával foglalkozó üzem épül, de Utah, Arizona és New York államokat is érinti a beruházási program.

Donald Trump amerikai elnök szerdán azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok "körülbelül 100 százalékos" vámot vet ki az importált félvezető chipekre, hozzátéve, hogy a chipgyártók elkerülhetik a vámot, ha befektetnek az amerikai gyártásba.

"Körülbelül 100 százalékos vámot vetünk ki a chipekre és a félvezetőkre. De ha az Egyesült Államokban gyártják, akkor nem kell vámot fizetni" - mondta újságíróknak a Fehér Házban.

A sajtótájékoztatón Trump az Apple vezérigazgatója jelenlétében elmondta, hogy azok a vállalatok, amelyek már építenek vagy terveznek építeni gyárat az Egyesült Államokban, nem lesznek érintettek.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha egy cég ígéretet tesz arra, hogy gyárat épít az Egyesült Államokban, és aztán ezt mégsem teszi meg, akkor visszamenőlegesen is fizetnie kell.

Az amerikai elnök meggyőződését fejezte ki, hogy az intézkedés fellendíti a hazai chipgyártást.

A találkozón Tim Cook, az Apple vezérigazgatója további 100 milliárd dolláros gyártóbázis-befektetést jelentett be az Egyesült Államokban az idén már 500 milliárd dollárra tett ígéret felett.

A nagy gyártókra kivétel nélkül bevezetett félvezetővámok várhatóan megemelik majd az Egyesült Államokban az elektronikai termékek árait, mivel a chipek túlnyomó többsége Ázsiában készül. Tavaly az Egyesült Államok a világ félvezető áramköreinek körülbelül 12 százalékát gyártotta, szemben az 1990-es 40 százalékkal.

Az iPhone-okhoz és más okostelefonokhoz használt high-tech chipek szinte kizárólag Tajvanról, a TSMC-től származnak. A vállalat azonban már bejelentette, hogy 165 milliárd dollárt fektet be egyes félvezetők gyártásába az Egyesült Államokban.

Trump már régóta ígérte vámok kivetését a chipekre, nem zárva ki azt sem, hogy azok minden, nem az Egyesült Államokban gyártott félvezetőre vonatkoznak majd.

Az Egyesült Államok és Európa már évek óta igyekszik több chipgyártást visszahozni belföldre. Az előző amerikai elnök és az Európai Bizottság is több milliárd dolláros/eurós támogatásokban látta erre a megoldást.

Az amerikai Kongresszus 2022-ben 52,7 milliárd dolláros támogatást hagyott jóvá a félvezetőipari gyártás és kutatás számára. Trump ezt pénzkidobásnak tartja és a vámokat tekinti a megoldásnak.

 

 

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?