Pesti Srácok

A következő olimpián már nem verhetnek férfiak nőket?

Döbbenet, de úgy néz ki, a nagy woke-ellenes fordulat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) is elérte.

Új szabályozás született, mely alapján a teljesen tudománytalanul transzneműnek nevezett  férfi sportolók ezentúl nem vehetnek részt a női versenyszámokban az olimpián. Ez maga Kirsty Coventry, a NOB elnöke jelentette be.

A NOB eddigi álláspontja az volt, hogy férfi sportolók csökkentett tesztoszteronszinttel versenyezhetnek a nőkkel, amennyiben ezt az egyéni sportágaik irányítói jóváhagyják. Az új NOB-elnök, a korábbi zimbabwei úszó, Kirsty Coventry viszont arra törekszik, hogy teljes tiltást rendeljen el a férfiak nőkkel történő versenyzésére. Ez már a következő, februárban Olaszországban megrendezésre kerülő téli olimpiára is érvényes lesz.

Miután Coventry-t júniusban a NOB elnökévé választották, megfogadta, hogy megvédi a női versenyzőket a jövőbeli versenyeken. Ehhez pedig tudósokból és szövetségekből álló munkacsoportot állított össze, hogy új szabályozást dolgozzanak ki. A szabályozás a transzneműnek nevezett férfi sportolók mellett a szexuális fejlődésbeli rendellenességgel élők – köztük a Hámori Lucát legyőző Ímán Helíffel – előnyeit megállapító kutatásokon alapul.

A NOB valószínűleg 2026 elején jelenti be az új szabályozást, és az már érvényes lesz februárban, a milánói-cortinai téli olimpián. A NOB kijelentette, hogy nem fognak visszamenőleges intézkedéseket hozni a korábbi játékok eredményeinek megváltoztatására.

 

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.