Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországot nem viszik háborúba

Szijjártó Péter: Magyarországot nem viszik háborúba

Szombaton Győr ad otthont az első Háborúellenes Gyűlésnek. A rendezvénye Orbán Viktor miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külügyminiszter is beszédet mondott.

Ma délelőtt 11 órakor Győrben kezdődött el az első Háborúellenes Gyűlés, amely a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásának nyitóállomása. A gyűlés központi témája a háborúellenesség és a béke ügye, ami a kormány és a DPK közösségének egyik legfontosabb üzenete. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előtt felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

 

Szijjártó Péter a beszéde elején felidézte, hogy politikai pályáját Győr városában kezdte. A külügyminiszter elmondta, hogy hálás a győri bencés gimnáziumnak ahol tanulhatott, ahol először találkozhatott Orbán Viktorral. A tárcavezető szerint a válságok korában élünk, lassan négy éve, hogy háború dúl a szomszédunkban. Több, mintíz éve, hogy illegális bevándorlók ostromolják a határainkat. Emellett olyan ideológiák jelentek meg, amelyek azt mondják, hogy az apa nő, az anya férfi.  

Szijjártó Péter szólt az ukrajnai háborúról, megjegyezve, hogy korábban ennek a kitörésére senki sem számított. Brüsszel a háború további eszkalálásában és Ukrajna romba döntésében érdekelt, annak ellenére, hogy ez a harmadik világháború kitörésének kockázatát is magában hordozza. A miniszter közölte, nem tudni, mire költik az európai emberek pénzét, közben pedig be akarják nyomni Ukrajnát, az ukrán maffiát, a silány gabonát az unióba. Eközben – mint mondta – lakosságcserét is akarnak az unióban, ahol már templomokat zárnak be, a keresztény identitást leépítik, relativizálják a család fogalmát, hogy a gyerekeknek azt mondják, lehetnek mások, mint aminek születtek, az anya szülő 1, az apa szülő 2.

Azt akarják, hogy adjanak zöld utat az LMBTQ aktivistáknak, de itt, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, Magyarország nem áll be a brüsszeli sorba. Közölte, Győrbe mennek ma a Brüsszeliták is, ahogy mentek Kötcsére is – ez az ember éveken át azért hisztizett, hogy az első sorból csápolhasson a miniszterelnöknek, ehhez képest dicséretes, hogy most azzal is megelégszik, hogy csak egy városban akar lenni vele

– fogalmazott. Hozzátette, ezek az emberek nyíltan kiállnak a brüsszeli célok mellett, bele akarják nyomni az országot a háborúba, gender ideológiát akarnak, azért, mert a vezetőjüket Brüsszelben fogják, cserébe a mentelmi jogáért.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.