Pesti Srácok

Hiába robbantották magukra a házat a római szélsőbalosok, a hatóságok továbbra is merényletektől tartanak

Hiába robbantották magukra a házat a római szélsőbalosok, a hatóságok továbbra is merényletektől tartanak

Az olasz hatóságok szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy anarchista csoportok merényletet követnek el, miután két társuk egy általuk készített pokolgép robbanása közben veszítette életét. A házi készítésű pokolgép a péntekre virradó éjszaka robbant fel Róma egyik városszéli parkjában, egy üresen álló épületben, amelynek romjai között egy nő és egy férfi holttestét találták meg.

A hatóságok közölték, hogy olyan robbanószerkezetről van szó, amelyet a páros nehezen tudott volna nagyobb távolságra szállítani. Ezért feltételezik, hogy a merénylet célpontja a parkhoz közeli vasúti csomópont volt, ahol a nagy sebességű járatok haladnak át. Nem zárták ki azt sem, hogy egy szintén közeli rendőr- és csendőrkaszárnyát akartak célba venni.

róma
Feltehetően a Róma-környéki vonatok lettek volna a célpontjaik; fotó: MTI

A két halottat azonosították. Alessandro Marcogliano az Informális Anarchista Szövetség (Fai) és a Nemzetközi Forradalmi Front (Fri) egyik alapítója volt, amelyek 2003 és 2016 között több pokolgépes merényletet hajtottak végre olasz hatósági személyek és újságírók ellen. A két szervezetet az amerikai hatóságok a nemzetközi terrorista szervezetek listájára helyezték. Sara Ardizzone a Vetriolo (Vitriol) című, Olaszországban betiltott anarchista folyóirat szerkesztőségének tagja, a terrorizmusért börtönbüntetését töltő anarchista Alfredo Cospito követője volt. A hatóságok szerint a Cospito vezette korábbi sejthez tartozott Alessandro Marcogliano is. Halálukat anarchista közösségi oldalak úgy kommentálták, hogy "Sara és Sandro harc közben vesztette életét".

A belügyminiszter, Matteo Pantedosi vezette terrorizmusellenes stratégiai elemző bizottság (Casa) közölte, hogy a merényletek veszélye továbbra is kiemelt, a hatóságok készültségi szintje a lehető legmagasabb.

Rémisztő feliratok jelentek meg a római metróban

Róma egyik metrómegállójában feliratok jelentek meg, amelyek szerint a két anarchista halálát "borzalmas bosszú követi", és amelyek halállal fenyegették meg a hatóságok embereit. A terrorizmus elleni hatóság (Digos) öt házkutatást tartott, és két embert hallgatott ki. A RAI közmédia operatőrét és munkatársát vasárnap megtámadták, amikor Róma külvárosában egy anarchisták és antifasiszták által elfoglalt épületnél forgattak: egyikük megsérült, felszerelésüket összetörték.

Olasz és európai szélsőbaloldali csoportok nagyszabású tüntetést hirdettek március 28-ra Rómában. A No Kings nevű demonstráció célja "a királyok és háborúik elleni" tiltakozás. A tüntetés a január 31-ei torinói, az Askatasuna szélsőbaloldali központ hatósági bezárása elleni tüntetés folytatása lesz, amely csatatérré változtatta az utcákat. Egy rendőrre kalapáccsal támadtak rá a tüntetők. A torinói tüntetés után több pokolgép robbant az olaszországi vasútvonalakon, a támadásokat anarchista csoportok vállaltak magukra.

 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.