Pesti Srácok

Itt az újabb bizonyíték, hogy Ruszin-Szendinek a maradék agysejtjeit is leszívták

Itt az újabb bizonyíték, hogy Ruszin-Szendinek a maradék agysejtjeit is leszívták
Fotó: Facebook

A Tisza Párt képviselőjelöltje, Ruszin- Szendi Romulusz fejest ugrott a nemzetközi politikába, hogy bebizonyítsa nemcsak a zsírját, hanem a maradék agysejtjeit is leszívták. A tiszás Toka úr nagy elánnal kezdett prédálni arról, hogy a magyar kormány, de főleg Orbán Viktor hogyan "zúzta szét" a Visegrádi Négyeket, azt a regionális szintű együttműködését, amelynek megerősítésében a magyar kormányfőnek főszerepe volt. De Ruszin-Szendi volt vezérkari főnököt mindez nem érdekli, ahogy az sem, hogy írásának épp a ténybeli alapjait hagyta figyelmen kívül.

Úgy tűnik, hogy Ruszin-Szendi agysejtjei végső búcsút vettek a Toka tábornoktól. A tiszás frontember ugyanis most annak fejtegetésébe kezdett, hogy igazából Orbánék külpolitikája az elmúlt 16 évben a magyaroknak semmi jót, csakis kárt okozott. Nyilván, ahogy Magyar Péternek is, úgy Ruszinnak is más volt a véleménye a magyar kormány külpolitikájáról addig, amíg ő is ott csücsülhetett a mézes bödön körül és élvezhette a zsírleszívás minden örömét és eredményét. 

Ruszin-Szendi Romulusz. Fotó: Facebook
Ruszin-Szendi szerint így néz ki egy igazi diplomata.

Ruszin-Szendi szerint az a jó irány, ha teljesítjük mások elvárásait

Azonban Toka úr váltott és szerinte már annyira elviselhetetlen a magyar kormány külpolitikája, amelynek egyébként Ruszin is még ott tapsolt, hogy már a Visegrádi Négyek szövetsége is teljes romokban hever, persze Orbánék miatt. Majd a V4-ek vonatkozásában sorra veszi a szomszédjainkat, akikkel szerinte nem felhőtlen a viszony. 

A horvátokkal energetikai és történelmi viták mérgezik a viszonyt. A románokkal és szlovákokkal hullámzó, kiszámíthatatlan a kapcsolat.

- emeli ki a Tokás, persze a részletekbe már nem megy bele, hiszen a tiszás szektásnak elég ennyi "okosság" is egy katona tiszttől. Igaz, hogy a szlovákokkal olyannyira normalizáltuk a kapcsolatokat, hogy a szlovák kormánnyal közösen is fel tudunk lépni bizonyos ügyek mentén az uniós tanácsban. 

Az is elhanyagolható eme "lángész" részéről, hogy a V4-ek megerősítésében 2010 után Orbán Viktoré volt a főszerepe és számos ügyben, mint a migrációban is sikerült a szövetségnek sikereket is elérnie. 

Amit azonban Ruszin nem közöl a kedves olvasóval az az , hogy a V4 egy regionális politikai és gazdasági együttműködés, amelynek erejét a tagállomok közötti egyetértés határoz meg. Vagyis nagyon is számít az, hogy melyik politikai párt irányítja az országot, még akkor is, ha ez a tokás "lángelmének" egy figyelmen kívül hagyható szegmense az együttműködésnek. Ha az V4-et kormányzó pártok között már az alapvető politikai irányban ellentét van - lásd a lengyel Tusk-kormány -, akkor a közös fellépés már eleve nehezebb vagy halálra van ítélve, és ezért nem Orbán a felelős. 

A Toka tábornok viszont könnyen aggasztja rá a ördög jelmezét a magyar kormányfőre, miközben bejegyzésében a szomszédos országok vezetőinek felelősségét megsem kérdőjelezi. Ilyen egy igazi hazafi, ugye? Mert szerintük ezek az országok, ahogy az ukránok is érvényesíthetik érdekeiket minden fronton, még a magyarok ellenében is. Csak nekünk magyaroknak tilos ez. 

A Toka úr az EU-magyar kapcsolattal összefüggésben azt írja:

Az Európai Unióban pedig már-már művészi szintre emeltük a „szabadságharcot”: folyamatos vétók, jogállamisági viták, befagyasztott kohéziós források – miközben ugyanonnan várjuk a gazdasági növekedésünk finanszírozását, amelyet naponta megostorozunk. Orbán úgy rúg bele Brüsszelbe reggel, hogy délután a markát tartja a következő kifizetésért.

Megint csak a szokásos tiszás leegyszerűsítő szöveg, mert hát minek is bonyolítsa túl ezt a tiszás gyöngyszem, hisz már rég rendet raktak ők a tiszás fejekben és kár lenne most a tényekkel összezavarni őket. A ex-vezérkari főnök által említett "szabadságharc" a valóságban az az önálló politika, amit a magyar kormány követ és amiből semmi, még az uniós források árán sem hajlandó engedni. A kormány nem tartja a markát semmiért, mert tisztában van azzal, hogy mi az az ár, amit adnia kellen Brüsszelnek, hogy az uniós források megérkezzenek Magyarországra. Hazánk - Ruszin állításával ellentétben - nem tartja a markát, hanem megkísérel kemény harcok árán is érvényt szerezni a hazai érdekeknek. És ebben sajnos, a Tisza Párt és annak politikusai ahelyett, hogy támogatnák inkább belerúgnak egyet az országunkba, hogy aztán Strasbourgban és Brüsszelben megkapják a jól megérdemelt buksi simogatást. 

Ez az ő külpolitikájuk: teljesíteni a "külföldi" elvárásokat és belesimulni a többségbe, még akkor is, ha jól láthatóan nem ez a jó irány. 

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.