Júniusban tartják a Fidesz tisztújító kongresszusát

Bánki Erik országgyűlési képviselő a Fidesz keddi választmányi ülése után azt mondta, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök felajánlotta a lemondását. A párt az országos választmány döntése értelmében június 13-ra előrehozott tisztújító kongresszust tart, ahol majd megszületik a végső döntés.
A Fidesz kedden tartotta választmányi ülését, amelyet követően a politikától visszavonuló Bánki Erik az újságíróknak beszélt arról, hogy Orbán Viktor felajánlotta lemondását, ám végül ezt nem fogadták el.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
A volt miniszterelnök sorsáról a tisztújító kongresszus dönt, amelyet az országos választmány június 13-ra hívott össze.
Bánki Erik elmondta, hogy az ülésen Orbán Viktor értékelést tartott arról, hogy ő, valamint az elnökség hogyan látja, mik voltak azok, amik a vereséghez vezettek. Ezt az értékelést a következő hetekben a Fidesz-csoportokkal is végig kell beszélni, majd a június 13-i kongresszuson Orbán Viktor maga ismerteti azt, „ami az elnökség által összerakott teória, és mi a tagokkal végigbeszélt konkrét összefoglalója ennek a választási eredménynek”.
Egy vereség után azért örömódákról nem lehet beszélni, de mindenki reális értékelést adott
– mondta Bánki Erik az ülés hangulatáról.
A pártelnöki visszahívás eljárását Bánki úgy írta le, a Fidesz demokratikus párt, amely alulról építkezik: a csoportok választanak kongresszusi küldötteket, akik a kongresszuson döntenek a jelölésekről és a vezetésről. A választási vereség konkrét okairól és a kampány esetleges hibáiról a sajtó előtt nem akart nyilatkozni.
Orbán: a mi közösségünk mindig is Magyarország legegységesebb politikai közössége volt, és most is az
Orbán Viktor a választmányi ülés előtt nyilatkozott a Hír TV-nek. Akkor a leköszönő miniszterelnök azt mondta: „A mi közösségünk mindig is Magyarország legegységesebb politikai közössége volt, és most is az”.
A leköszönő miniszterelnök arról beszélt, hogy az új frakció összeállítása különösen nehéz feladat volt, mivel huszonöt parlamenti képviselő visszaadta mandátumát, helyükre pedig huszonöt új képviselő lépett be. Úgy értékelte: azok, akik visszaléptek, saját személyes szempontjaikat a közösség érdekei mögé helyezték, mert úgy ítélték meg, hogy a Fidesz–KDNP számára most egy sikeresebben működő, ütőképesebb frakció felállítása az elsődleges.
Ezek komoly döntések, személyes áldozatként is felfoghatók, hiszen megharcoltak ezekért a mandátumokért, meg is kapták, mégis most visszaadták, mert úgy gondolták, hogy ez a közösséget illeti meg
– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint ez egy bajtársias döntés volt, és jól mutatja, hogy „a mi közösségünk, ami mindig is Magyarország legegységesebb politikai közössége volt, most is az”.
(Forrás: MagyarNemzet, Index)







